gyász

2019.05.23. 12:16

Sz. Tóth Antal, aki szakmailag meghaladta korát

Május 11-én lett volna hetvenéves Sz. Tóth Antal, a kiváló kecskeméti pedagógus, testnevelő és labdarúgóedző. Születésnapját azonban nem érhette meg, április közepén elhunyt.

PN

Sz. Tóth Antalról korábbi játékosa, kollégája, edzőtársa, Torbavecz József így emlékezett:

„A labdarúgásról vallott hitvallása, szakmai intelligenciája évtizeddel meghaladta korát. Már bő harminc évvel ezelőtt fel lehetett fedezni munkásságában azokat az elemeket, amelyeket később az UEFA edzőképzésen oktattak a szakma nagyjai. A területvédekezés, az abból kiinduló együttes labdaszerzés, a középpályás letámadás, a klasszikus – söprögetőnek nevezett – középső védő játékának megreformálása, a terület leszűkítése jellemezte csapatai játékát. A KTE felnőttgárdáját 1988 nyarán vette át, majd a következő szezonban megnyerte a csapatával az NB III.-as bajnokságot, így hosszú idő után újra játszhatott a KTE a nemzeti bajnokság második vonalában. A szezon első felében a magasabb osztályban is jól teljesítettek játékosai, és csak egygólos vereséggel zártak a Magyar Kupában az akkori bajnok Budapesti Honvéd ellen. A tavaszi szezont ennek ellenére nem vele játszotta le a csapat, a vezetők érthetetlen módon megváltak tőle. Sz. Tóth Antal 1995-ben alapította meg két edzőkollégájával az Utánpótlás Futball Clubot, melynek tizenöt évig volt edzője, elnöke és szakmai vezetője. Olyan játékosok fordultak meg a kezei alatt, mint a Gréczi testvérek vagy Banó-Szabó Bence, aki magyar bajnok és a legértékesebb utánpótlás játékosa volt tavaly az NB I.-nek. A kecskeméti Gáspár András Szakközépiskolából 2010-ben vonult nyugdíjba, Balatonfűzfőre költözött, ahol már nem dolgozott edzőként sem tovább.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában