Eredetileg kifejezetten bunyevác szokás volt a maszkajárás – galériával

A maszkajárás egy nagyon ősi szokás, Bajára a bunyevác népcsoport hozta el. Valójában az ilyen farsangi népszokások sokkal ősibbek – hangzott el az előadáson. Egészen biztosan a maszkajárás is az ókorba nyúlik vissza, vagy talán még régebbre.

– Tudjuk, hogy a görög-római világban is voltak hasonló téli mulatságok. A bunyevác népszokás jellegzetes alakjai: a Didák, a Botos, a Medve és a medvetáncoltató Bosnyák. Ezek is nagyon régi figurák, főleg a Didák. A Didák szó szerinti fordításban öregembert jelent, azonban ez a figura nem egy jóságos öregember, hanem kifejezetten a sötétség erője – mondta hírportálunknak Sokcsevits Dénes.

Véleménye szerint nem is a római Szaturnuszból ered, hanem a balkáni görög Kronos istenségig nyúlik vissza. Hiszen tudjuk, hogy a rómaiaknál Szaturnusz egy pozitív istenség volt, míg Kronosz, akit épp a rómaiak azonosítottak Szaturnusszal, gonosz, aki felfalja saját gyermekeit. A történész szerint inkább ehhez köthető. Egyértelműen látszik, hogy a négy fő alak, akit a bunyevácok Dalmációból magukkal hoztak, a jó és a rossz harcát jelképezi, tehát a sötétség és a világosság erői, ami a farsang lényege. A farsangi népszokást a tél végén tartják, amikor már mindenki a tavaszt várja.

Valójában a szokás lényege, hogy legyőzik a sötétséget, a gonoszságot, és a világosság, a fény, a tavasz erői győzedelmeskednek.

Korábban azért szorult háttérbe ez a népszokás – ellentétben Moháccsal, ahol a sokác közösség erős maradt –, mivel a bajai bunyevácság jelentős része elmagyarosodott, asszimilálódott, de sokan elköltöztek közülük. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy meggyengült annyira a közösség, hogy nem tudtak kiállítani maszkacsapatokat. Valamikor régen a maszkák is családi csapatok voltak, ugyanúgy, mint a busók Mohácson. Elsősorban az Alvég, Szállásváros, a Homokváros lakói, de a Bem József utca és a Pásztor utca lakói voltak a legaktívabbak – tudtuk meg a történésztől.

– Eredetileg kifejezetten bunyevác szokás volt a maszkajárás, csak ők öltöztek be, a XIX. században még egész biztosan így volt. Ők nem is a város közepén tartották, hanem lent az Alvégen gyülekeztek a kocsmáknál és ott ettek-ittak, legtöbbször sokan jöttek és az utcán voltak, ott ropták a kólót, nem zárt térben. Nem is volt akkora bálterem szerintem, de ha lett volna is, miért béreltek volna, amikor meg lehetett oldani helyben? A XIX. század végén már olyan népszerű lett a szokás, hogy feljöttek a térre, akkor viszont polgári elemek is rátelepedtek, a farsangi szokások. Az első leírás, ami a birtokunkban van, egy Kovács Antal nevű bajai tanárnak az 1903-ban megjelentetett fényképekkel ellátott cikke. Ezt a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Értesítője jelentette meg 1903-ban. Itt jegyzem meg, hogy négy évvel korábban, mint ahogy a busójárásról megjelent az első cikk – fogalmazott a történész.

A kutató tájékoztatása szerint már abban a cikkben is vannak olyan felvételek arról, hogy más eredetű szokások, mint a fehér és fekete boszorkányok, a vándorcigányok, a tűzoltóautó mind rátelepültek az eredeti szokásra. Végül össznépi szokássá alakult, az egész polgárság részt vett benne. A két világháború között igen népszerű volt, ezt Rapcsányi Jakab könyvéből tudjuk, és az egész várost megmozgatta. A II. világháború alatt visszaszorult, tulajdonképpen a hatóságok már a két világháború között kezdték visszaszorítani.

– A bajai rendőrkapitány 1931-ben olyan rendeletet hozott, amivel szinte teljesen száműzte a maszkákat. Közerkölcssértőnek tartották az ilyen vidám, kissé önfeledt és néha valóban vaskos tréfákat is megengedő szórakozást. De aztán a bajai idegenforgalmi hivatal felfigyelt rá, hogy Mohács már elkezdett profitálni a busójárásból. Tudjuk, hogy 1936-ban már próbáltak turistákat csalogatni Bajára a maszkajárásra. Bár korlátozták, a rendőrkapitány révén talán túlságosan is visszafogták, például szürkület után már nem lehetett semmit sem csinálni, pedig az volt a lényeg. A II. világháború és a Rákosi-korszak is ártott a hagyományos maszkajárásnak. Érdekes módon, Solymos Ede tanulmányaiból tudjuk, hogy 1956 farsangján viszont újra megjelentek a maszkák. Nagy hó volt, szinte elképzelhetetlen ma, és szánon jöttek be a mai Szentháromság térre. Akkor még egy darabig megtartották évenként a szokásos felvonulást, majd a hatvanas évek végén újra eltűnt. Csilics Sándor 1976-ban újra felújította, de aztán megint csak kihalt. A kilencvenes évek elején volt egy-két gyenge próbálkozás – mondta hírportálunknak a történész, aki az előadáson eredeti képeket is bemutatott a régi idők maszkajárásáról.

– Bár ígéretet kaptam az előző városvezetéstől, hogy mindenképpen megcsináljuk, de akkor jött a váltás a városban, és az új városvezetés is nyitott volt erre. A rendezvény létrejöttét, Baja Város Horvát Önkormányzata és a környékbeli települések is támogatták illetve támogatják jelenleg is. Ezek után 2020-ban sikerült megvalósítani. Annak örülök, hogy a Covid nem tudta teljesen tönkre tenni, mert 2022-ben újraindult. Ma már kevés fiatal van, a beöltözött figurák már nemcsak egy bunyevác családból érkeznek, mint régebben. Ma már önkéntesekből verbuválják, nem nemzetiségi alapon. Mohácson már ezer busó van egy felvonuláson, reméljük, hogy nálunk is egyre többen lesznek – zárta gondolatait Sokcsevits Dénes, akinek köszönhetően újraindult a maszkajárás a Sugovica parti városban. Idén február 10-én érkeznek a maszkák.