S. Vágó Eta

2023.05.05. 07:00

Törtelen nyílik tárlata a kecskeméti festőművésznek

S. Vágó Eta kecskeméti festőművésznek nyílik tárlata kedden 17 órakor Törtelen, a Déryné Művelődési Központban. Itt születtem én ezen a tájon című kiállítás elsősorban a gyermekkorát idézik meg, a környék tanyavilágát.

Sebestyén Hajnalka

Archív-felvétel

Fotó: Bús Csaba

S. Vágó Eta festőművész korábban elmesélte hírportálunknak: gyermekkorában szüleivel a kocséri Kutyakaparó Csárda épületében lakott, mely egykor Petőfi Sándort is megihlette. A gyermekévek során szerzett élmények, tapasztalatok egész életére szívébe plántálták az Alföld és tanyavilágának szeretetét. E kötődés a mai napig alkotói motivációinak egyik alappillére. Számtalan festménye idézi a napjainkra már-már elenyésző rónasági, tanyasi világ értékeit, egyedi hangulatát. 

A május 9-én, kedden 17 órakor Törtelen, a Déryné Művelődési Központban nyíló Itt születtem én ezen a tájon című kiállítás kapcsán elmondta: gyönyörű virágzó tanyasi világban nőtt fel, ahol az emberek még nyitottak voltak egymásra. Ennek ma már a technika világában nincsen nyoma. Az emberek egyre inkább bezárkóznak. A szülőföldet ábrázoló festményeivel pontosan ezeket a kapukat próbálja egy kicsit nyitogatni. 

A kiállítást dr. Szenczi Árpád PhD intézetvezető, főiskolai tanár, dékán nyitja meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!