kiállítás

2021.07.24. 10:16

Helytörténeti tárlatot is nyitottak a Bácsborsódi Falunapon

Helytörténeti kiállítás nyílt a 30. Bácsborsódi Falunap keretében.

baon.hu

Fotós: Tokodi Doroti

A kiállítási anyag hűen tükrözi a település múltját. A kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Bácsborsódon az emberek mindig földműveléssel és állattartással foglalkoztak, így a tárgyi emlékek is a hagyományos paraszti kultúrát jelenítik meg.

A gyűjteményben helyet kaptak a munkaeszközökön kívül a háztartásban használatos tárgyak is. A tárlat nagy része állandó, ugyanakkor voltak elemek, amiket kimondottan a megnyitóra állítottunk ki. Ilyen például Juhász József fénykép- és éremgyűjteménye.

A megnyitóműsor a helyi iskola diákjainak és a Bokréta asszonykórus együttműködésének köszönhető. A kiállítás hangulatát verssel és népi játékok felelevenítésével alapozták meg. A táncokat a gyerekek Szabó Andrea tanító vezetésével három hét alatt sajátították el, úgy, hogy nem volt semmilyen előképzettségük. Egyed-Izsák Margit, az asszonykórus vezetője a népdalokért és a játékok betanításáért felelt.

Bognár Anita polgármester megnyitóbeszédében kifejezte: „Bár faluház hiányában jelenleg a művelődési ház aulájában tekinthetjük meg múltunk egy kis szegletét, a jövőben az egyik fő célunk az lesz, hogy méltó helyet teremtsünk ezen összegyűjtött emlékeknek”.

A kiállításmegnyitót délszláv táncházzal zárták a Bunjevacka „zlatna grana” Kulturális Egyesület jóvoltából.

A kiállítás megtekinthető minden hétköznap 8–16 óra között.

A falunapon egyébként nem csak ez az egy program volt rendhagyó. Hagyományosnak tekinthető programjaikon kívül ringató foglalkozást is tartott Vadai Henrietta. Ebben az évben keresték Bácsborsód legfinomabb pogácsáját, a gyerekeknek úgynevezett „szelíd motoros” felvonulást tartottak, és a délszláv táncházat is először rendezték meg.

A kiállítás minden hétköznap 8–16 óra között tekinthető meg
Fotó: Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában