Kiállítása nyílt Lőrincz Lászlónak a kecskeméti agórában

A képzőművésznek a kiállításhoz kapcsolódóan alkotói füzete is készült, melyben megismerhetők alkotásai. Ebben Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész vall művésztársáról. Mint írja: Lőrincz László rajz tehetsége korán megmutatkozott, Baján B. Mikli Ferenc szakkörében csiszolta tehetségét. Korai rajzai, festményei és nem elhanyagolható plasztika kísérlet egy univerzális tehetség képét vetítette előre.

Kecskemétre az 1971-ben létrejött Kecskeméti Rajzfilmstúdió vonzotta. Az alapító tagok közé tartozott és ez évtizedekre meghatározta életét, munkásságát. Bravúros, tiszta rajz tudásának, kivételes karakter értékének, a mozgás hitelesen átérző alkotói mentalitásának köszönhetően, számtalan nagy produkciónak volt fontos munkatársa. Így a Mézga családnak, a Vízipók csodapóknak, a Magyar népmeséknek vagy a Mesék Mátyás királyról meséknek. Az animáció persze teljes embert kívánt, így az egyéni alkotó munkája kissé visszaszorult.

Lőrincz László elmesélte: családjával egy kecskeméti panelben élt, ahol szabadidejében az alkotói munka nem mindig volt adott, így gyakran a természetben, például az Arborétumban alkotott. Öt éve azonban Tiszaugra költöztek, ahol már csodálatos környezet segíti alkotói munkája kiteljesedését. Az évtizedek alatt sokféle technikával próbálkozott és alkotott, így olajfestményektől a grafikákon át a terrakottáig. A legújabb szerelme az üledékes kőzet, melybe beleapplikálja, belerajzolja, faragja gondolatait.

A most látható kiállításon szinte valamennyi technikája helyet kapott. A megnyitó műsorban Németh Ábel a következőket mondta: „Laci szerény és alázatos személyisége a munkáiból is sugárzik. Látszólag olyan egymástól távoli műfajok között keres átjárhatóságot, mint a szobrászat és a grafika. Azt gondolom az alkotások mesélnek magáról a művészről, és gondolatairól, Laci helyett is.”

Az alkotásokat a művész lánya, Lőrincz Luca keramikus művész ajánlotta a közönség figyelmébe. A saját élettörténetüket is felelevenítő vallomás sokak szemébe, így a Luca szemébe is könnyeket csalt.

„Amióta ismerlek sose voltál nagy dumás. Inkább a magába forduló, elgondolkodó típus. Valószínűleg ezért is vagy képes ilyen letisztultan kifejezni azt, ami benned van. A képeid szólnak a szád helyett. Ha lehetne, remete lennél. Egy buja zöld erdő mélyén, patak partján, ahol barátod lenne minden erdő lakó. De helyette Apa vagy, férj és most már Nagyapa is. Most ott van a kert, a nagy diófa árnyéka és Te ott faragsz naphosszat, csendesen magadba burkolózva. Teljesen átadva magad az alkotásnak. A külvilág nem létezik. Örülök, hogy láthatom, milyen egy igazi alkotó ember. Fanatikus, alázatos, olykor tébolyult, békés, magányos serény, csendes. Ahogy telik az idő, te egyre csak csendesedsz, munkáid egyre erősebben és mélyebben szólnak. S ez így van jól. Látni azt, hogy ennek szenteled az életed, nagy hatással van rám. Segített azzá lennem, ami most vagyok ” – mondta végül a lánya, Luca.