kecskemét

2020.10.11. 10:39

Akusztikus köntösbe bújtatja dalait a KIES

A 2015-ben alakult, A Dal 2020-ból is ismert kecskeméti együttes ezúttal akusztikus köntösbe bújtatja dalait, s egy koncerttel örvendezteti meg az M2 Petőfi TV nézőit, méghozzá nem máshol, mint az A38 színpadán.

Morva Daniella

Bár egy tőlük merőben idegen hangzást hoznak vasárnap este, a pörgős, életigenlő hangulatot, melyet a zenekar képvisel, nem hagyják el.

Szűcs Ádám, a KIES basszusgitárosa az alábbi szavakkal írta le első akusztikus koncertjük élményeit:

„Ez egy sokkal csendesebb, intimebb koncert volt, mint bármely KIES koncert. Megélhettünk egy teljesen új hangulatot, amiért hálásak vagyunk. Itt nem repültek a strandlabdák, a piros poharak, nem volt az öltözőben ping-pong bajnokság. Az elején éppen ezért feszültebbek voltunk talán, de ez idővel folyamatosan oldódott” – kezdte Szűcs Ádám, majd hozzátette: annak ellenére, hogy nagyon szeretik az akusztikus zenét, még nem érzik magukénak. „Nagyon szeretjük az akusztik koncerteket, a régi MTV live-okat (Nirvana, Alice in Chains, Pearl Jam) rongyosra hallgattuk, de ha választani kell, hogy milyen koncerten játszanánk szívesebben, mi a hangos elektromos verziót mondanánk. Reméljük, olyanok vagyunk, mint a jó bor és idővel megérünk mi is egy nagyzenekaros akusztik koncertre.”

A srácok az Akusztik-felvételre készített átdolgozásoknál ügyeltek arra, hogy a dalok magja megmaradjon. Azt vallják, hogy zenéjük ereje annak egyszerűségben és lendületében rejlik.

Hétfőn este a fiúkkal színpadra lép a Fish! frontembere, Kovács Krisztián és a Fatal Error billentyűse, Balázs Misi is. Szűcs Ádám elmondta, hogy a választás számukra egyértelmű volt, egyáltalán nem kellett agyalniuk rajta, hogy kit hívjanak fellépőnek maguk mellé.

„Az Add ki magadból című dalt már az első lemezen is Kovács Krisztiánnal rögzítettük, így a kérdés csak az volt, hogy ráér-e eljátszani velünk. Ez összejött, pedig előtte nap, este 10-kor még a Fish!-el játszott a tetőteraszon (ezúton is köszi!). Misivel is nagyon jó barátok vagyunk, dolgoztunk már együtt, például a dal műsor akusztik fordulójában, így tudtuk mire számíthatunk. Profi a mentalitás és abszolút érzi, hogy mi mit szeretnénk ha zongoráról van szó” – mesélte a basszusgitáros.

Kedvcsináló gyanánt az alábbi videóban hallható egy részlet a KIES akusztikus koncertjéből:

A KIES Akusztik október 11-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később, október 12-én hétfőn, 22:10-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!