Ötvenéves osztálytalálkozót tartottak a kalocsai Kossuth Zsuzsanna Technikumban

– A tovatűnt évek után mindig nagyon jó érzés újból találkozni, felidézni az elszállt iskolai évek megannyi szép emlékét. Valakit valóban 50 éve láttam, így bizony kicsúszott a számon a talán illetlen kérdés: Te ki vagy? Aztán alaposabban szemügyre vettük egymást, és szinte egyszerre felkiáltva mondtuk ki a másik nevét, hozzátéve: jaj, de sokat változtunk! Nem is csoda, hiszen amikor ide kerültünk, még gyerekek voltunk, de még a harmadik osztály végén is csak a felnőttkor határán toporogtunk” – újságolta az egyik vidám, korát messze meghazudtoló, az orvosi hivatást választó hölgy, mely megállapítás egyébiránt az egykori osztály valamennyi hölgytagjára igaz.

Mint Faragó Istvánné Tóth Ilona főszervezőtől a személyes beszélgetések során megtudtuk, a legtöbben választott hivatásuknál maradtak, többen orvosok, gyógyszerészek, osztályvezető főnővérek, vezető ápolók lettek, bármilyen helyzetben is volt a magyar egészségügy, ők kitartottak.

– 1970–1974-ig a kalocsai Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolába jártam, harminc osztálytársammal együtt. Egy volt osztálytársammal fogtunk a szervezésbe, mindenki, akit elértünk, nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadta, hogy újból találkozni fogunk. Harmincan végeztünk, öt osztálytársunk sajnos elhunyt, de az összes többi itt van, és nagyon örülünk egymásnak! Sajnos az igazgatónk, Szeberényi István és osztályfőnökünk, Szabó Pálné Vén Rózsa már idős kora és betegsége miatt nem tud közöttünk lenni, de nagy szeretettel gondolunk rájuk. Nagyon köszönjük a mostani igazgatónőnek, hogy kinyitotta az iskolát és egy tantermet biztosított nekünk, hogy fel tudjuk idézni azt a csodálatos négy évet, amit itt töltöttünk, ebben az iskolában – mondta el Faragó Istvánné.

Az elhunyt tanáraik, diáktársaik emléke előtt egyperces néma felállással tisztelgő osztály aztán újra visszaült az iskolapadba, hogyha csak rövid időre is, de diáknak érezze magát, és beszámoljon saját életútjáról, az elszállt fél évszázad nevezetesebb eseményeiről.

Az iskolában eltöltött több mint két óra után a társaság még mindig nosztalgiázva vonult át a közeli étterembe, ahol az alkalomra a Faragó Istvánné által készített tortát is felvágták. Amikor már a többség úgy érezte, hosszú még az út hazáig, lassan búcsúzni kell, többen így búcsúztak: „Találkozás újabb 50 év múlva!” Mindenki jót derült ezen az óhajon, de ki tudja, talán mégis találkoznak 50 év múlva, csak nem itt, a Földön, hanem valahol más helyen, egy másik dimenzióban…