Újraindul a színházi élet Kecskeméten

– Amikor Cseke Péterrel beszélgetni kezdtünk elmondtam, hogy nagyon szívesen színpadra vinném ezt a darabot, és már körvonalazódott is bennem a szereplők köre – mesél a kezdetekről Bagó Bertalan, rendező. – Azt gondolom, hogy akkor érdemes előadni egy művet, ha a megfelelő szereplők megvannak hozzá. Én legalábbis így szoktam dolgozni.

– Világhírű történetről beszélünk. Miben különbözik a színpadi adaptáció a már ismert feldolgozásoktól?

– A filmet és a könyvet nem lehet összehasonlítani a színházi adaptációval. Noha alapvetően ugyanaz a történet, a színház jóval drámaibb szituációkra épül. Nem érdemes azzal foglalkozni, hogy egy adott jelenet, vagy esemény más műfajokban pontosan hogyan történt. Ráadásul ne felejtsük el, hogy színpadi adaptációból is több létezik a világ különböző pontjain. Ahogyan az a nagy klasszikusoknál már lenni szokott, olyan örök érvényű témákkal foglalkozik a mű, mint például a szabadság, a kiszolgáltatottság, a hátrányos helyzetűek melletti kiállás, ezért nincs is szükség különösebb aktualizálásra. Amíg emberek élnek, ezek a kérdések mindig napirenden lesznek.

– A kiválasztott színészek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket?

– Nagyon szeretem őket és azt hiszem elfogult is vagyok velük. Nyilván a néző ne arra számítson, hogy Jack Nicholson jön be a színpadra, de egy egészen másfajta vagányság él ebben a darabban. Én abban hiszek, hogy egy bizonyos fajta személyes kapcsolata kell legyen a színésznek a szerepével. Az a fontos, hogy a saját érzelmeivel és gondolataival töltse ki ezt a búrát, vagy formát, amit a szerep maga jelent. A sajátjának kell hogy érezze, ahhoz hogy jól csinálja és ehhez nagyon sok fegyelem és összpontosítás kell. Alapvetően a darab szól a szabadságról, nem pedig a játék.

– Ön a legutóbbi kecskeméti rendezése kapcsán azt nyilatkozta, hogy rendezőként sokkal erőteljesebben ki tudja fejezni a gondolatait. Mire számítsanak a nézők?

– Hatáselemzés szempontjából három fajta reakció létezik. Az első, ahogyan a darab nézése közben reagálunk, a második, amikor vége és hazafelé tartva elgondolkozunk rajta. A harmadik, ami egyben az előadás minőségét is jelzi, hogy vajon másnap reggel eszünkbe jut-e még? Bízunk benne, hogy ez egy olyan darab lesz, ahol a három együttes hatása érvényesül. A történet mondandóját nagyon röviden meg lehet fogalmazni: olyan törékeny a szabadság, nagyon kell rá vigyáznunk, nehogy tönkremenjen. A világ bármely pontján éljünk is, észrevétlenül kialakulhatnak olyan helyzeteket, hogy veszélybe kerül a függetlenségünk. Makacsul kell ragaszkodnunk a kivívott szabadságunkhoz. Ugyanakkor a humor is helyet kap a darabban, hiszen a drámaiság és a szellemesség nem zárja ki egymást, sőt! Még a legsötétebb előadásimba is belecsempészek egy kis humort, öniróniát. Ezzel lehet oldani a feszültséget, hogy aztán még nagyon érzelmi hullámzást éljenek meg a nézők. Akkor igazán jó egy előadás, ha olyan, mint egy érzelmi hullámvasút, ez azonban nem csak a szövegen múlik, hanem a játéktechnikán és az arányokon is. Ehhez Dobri Dániel a darab zeneszerzője egy kiválóan passzoló pszichedelikus zenei világot teremtett meg.

Fazakas Géza, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze Bromden főnököt, az indián származású ápoltat játssza a darabban.

– Hogyan elevenítik meg ezt a klasszikus történetet a színpadon?

– Azt az energiát, amit egy élő színházi előadás adni tud, filmen vagy könyvön keresztül nem lehet közvetíteni. Alapvetően ez egy nehéz olvasmány és a darab során a főbb vonalak vannak megerősítve. Nagy különbség viszont, hogy míg a film Mcmurphy elbeszélésére épül, addig a mi előadásunk a könyvhöz tartja magát, így tulajdonképpen az indián szemszögéből látjuk az eseményeket. Amióta világ a világ kérdés, hogy meddig mehet el a hatalom bizonyos hierarchiákban? Fontos, hogy ne uralkodjon el a káosz, de hol van az a határ, amikor már rátelepszik a hatalom az emberre és elveszi a szabadságát? Ezekre keresi a választ az a darab.

– Hogyan készült fel Bromden szerepére?

– A legnagyobb kihívás maga a jelenlét volt. Megtalálni azt, hogy mikor milyen intenzitással és attitűddel kell léteznem a színpadon. Bennem nagyjából a főpróbahétre állt össze, hogy mikor milyen testtartással, milyen energiával és lelki állapotban működjek úgy, hogy mindez az arcomon persze ne látszódjon. Én továbbra is abban hiszek, hogy a színház elsősorban energia, nem csak a folyamatos kifogalmazás. Nagyon érdekes, amikor az úgymond „eszköztelenség” hatására, az ember olyan energiákat mozgat meg magában, ami egy teljes szerepív megalkotására elég. Emellett úgy kell jelen lennem a színpadon, hogy mindent hallok, látok, de mindenki elhiggye, hogy ez nem igaz, miközben az. Még az utolsó pillanatban is húztunk vissza olyan mondatokat, részleteket a könyvből, amelyek erősítik az én helyemet és jelenlétemet. Szerintem egy ponton túl a színész tud legtöbbet az adott szerepről, hiszen abban él. Adott esetben még a civil életébe is magával viszi a karakterét a bemutatóig. Úgyhogy voltak olyan mondatok, szövegrészek, amelyek visszavételét én javasoltam, sőt azt is, hogy pontosan hol legyenek a szövegben. Addigra én már komplexen láttam, hogy ebben a szerepívben hova passzol az adott rész, hol tud ráerősíteni a mondanivalóra. Bagó Bertalan rendezővel már dolgoztunk együtt korábban és feltétel nélküli a bizalmam iránta. Ha valamit mond, azt elhiszem, ugyanakkor nyitott a mi ötleteinkre is. Előfordul, hogy mutatok valamit és együtt visszük tovább ebbe az irányba a gondolatainkat.

– A vírusjárvány félbeszakította a próbákat. Nehéz volt visszarázódniuk?

– Eleinte igen. A sportolókat tudnám példának felhozni, akik állandó edzésben vannak és egy ilyen hosszú idő nagy visszaesést jelent számukra. Hiába jár az agyunk közben, egyből versenyhelyzetbe visszaugrani sokkal megterhelőbb, mint amikor fokozatosan tudjuk felépíteni a darabot egy teljes próbaidőszakban. Ugyanakkor nagyon várjuk már, hogy újra színpadra állhassunk és bízom benne, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzet ellenére a színház szerelmesei kihasználják a jelenleg megengedett kereteket és eljönnek. Szerintem nagyon hiányzunk már egymásnak!