Reményt és szeretetet közvetít műveivel a nagykőrösi grafikus

– Várta a hívást, vagy megzavartam a rajzolásban?

– Vártam, de nem rajzoltam, hanem egy currys hummust készítettem reggelire. Nem egyedül élek, hanem egy kommunában, és nagy felelősségnek érzem, hogy mindenki egészséges ételt ehessen közülünk.

– Az alkotásait látva nem csak az ételeit fűszerezi indiai módra.

– Inspirál a keleti kultúra, és éltem is kint, nem Indiában, hanem Hongkongban, ahol animációt tanultam. Inspiráló a keleti formavilág és az életszemlélet. Szeretem a keleti vallásokat, mitológiát és a jógát. Mindig tükrözik a munkáim azt, ami aktuálisan érdekel, mert nem szavakban, hanem képekben értem meg a világot és így tudom igazán kifejezni a gondolataimat. Az életem történései és a világ eseményei is alkotásra inspirálnak, de sokszor a közvetlen környezetemet örökítem meg, és több visszajelzést kaptam, hogy tetszik az embereknek az a látásmód, ahogyan a közös valóságunkat ábrázolom.

– Említette, hogy kommunában él. Hogyan kell ezt elképzelni?

– A természet, az ökogazdálkodás és a művészetek iránt érdeklődők számára szervezünk rendezvényeket, ez a Zengető. Itt természetes anyagokkal alkothatnak, fő profilunk az ipari kender. Ruhát készítünk belőle, kenderbetont, a szárából építőanyagot, nagyon sokoldalúan használható alapanyag. A kommuna együtt készíti ezeket az anyagokat és azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek az öko- és az önfenntartó gazdálkodás iránt. Szerencsére olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik hozzám hasonlóan szeretnek alkotni és kölcsönösen inspiráljuk egymást, velük élek Budaörsön.

– Hogy jutott ki Hongkongba?

– A Moholy-Nagy ­Művészeti Egyetemen tanultam animációt és fél évet kint töltöttem. Imádom keletet, nagyon jól éreztem magam, fantasztikus emberekkel találkoztam. Nagyszerű volt, hogy az alatt a fél év alatt beengedtek a helyiek az életükbe, beleláthattam a mindennapjaikba és azok részévé válhattam, ettől autentikussá vált az élmény. Persze sok minden érdekes volt számomra, például a hongkongiak visszafogottsága. Szinte félénkek, félnek a megszégyenüléstől, ami abban is megmutatkozott, hogy ha nem tudnak tökéletesen angolul, akkor meg sem szólalnak. Volt, hogy vidéken járva betértünk egy olyan étterembe, ahol nem volt angol nyelvű étlap és felszolgálók sem beszélték a nyelvet, ezért nem engedtek be bennünket. De ezek apróságok voltak ahhoz képest, hogy ott kapott színt a munkám, szó szerint, mert addig csak fekete-fehérben dolgoztam, majd Hongkongot követően színesben. Ezekből a munkákból kiállításom is volt ott, majd itthon az A38 hajón és a Hybridart galériában.

– Milyen technikával alkot?

– Többféle technikát próbáltam, de a tűfilcnél és a ceruzánál maradtam.

– Alkotásból él, vagy van polgári munkája is?

– A célom, hogy egyszer csak a rajzokból éljek meg, de mindig volt polgári állásom, mert biztonságra törekszem. Az utóbbi időben egy nyomdában dolgoztam, de a járvány miatti megrendelés-csökkenés miatt megszűnt az állásom. Persze először megijedtem, hiszen állandó költségekkel kell számolnom. De egyik reggel felkeltem és az az ötletem született, hogy az oldalamra küldött fotók alapján portrét készítek a képeken szereplőkről a saját stílusomban, mindössze egy kávé áráért. Ez viszonylag rövid idő alatt, a megosztásoknak is köszönhetően elég ismert lett. Most már naponta több portrét készítek, és annyira ráállt a kezem, hogy egy portré mindössze négy-öt perc alatt elkészül. Mivel a munkáimra az aktualitások is hatnak, megjelenik a portrékon és a közösségi oldalamra feltöltött képeimen is a járvány, közvetlenül vagy szimbolikus formában. Sok maszkos megrendelés érkezik az érdeklődőktől, többet ajándékba kérnek a párjuknak vagy a családtagjaiknak. Fontos üzenetnek szánom, amire a pandémia is felhívta a figyelmet, hogy figyeljünk oda magunkra és egymásra, de ne csak a járvány idején. Igyekszem humort és szeretetet vinni a képekbe, mert tudom, hogy még mindig komolyan kell venni a veszélyt, de nem lehet állandó nyomottságban és pánikban élni. Ezért mindig elhelyezek valamilyen szeretettel kapcsolatos üzenetet a rajzaimon, legyen az akár egy szív a maszkon, ami visszatérő motívum. Szerencsére augusztusig másfajta munkával is el vagyok látva, mert egy Petőfiről szóló novelláskötetet illusztrálok.

– Elmondható, hogy előnyére fordította a rossz helyzetet?

– A karantén számomra előremozdító volt, mert új képzőművészeti formákkal kezdtem kísérletezni, festeni és agyagozni is tanulok. Az itthonlét új világokat nyitott ki és megláthattam, hogy miben szeretnék még magas szintre eljutni. Ezek mindig érdekeltek, de sosem jutott idő rájuk. Ez pozitív fejlemény ahhoz képest, hogy pánikolhattam volna a bezártságtól. Minden nézőpont kérdése.