Gondolatok a költészet napján

Elégetett versek

Szilágyi Áron dorombművész, a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője a költészethez fűződő speciális és személyes a viszonyáról mesélt.

– Sokan nem tudják, hogy édesapám, Szilágyi Zoltán, mielőtt dorombkészítő mester lett, költő volt. Aki őt régről ismeri, költőként tekint rá. A Forrásban sok éven keresztül jelentek meg művei, több száz ember előtt tartott felolvasóesteket, közönségtalálkozót – ő korának befutott költője volt. Nagyon izgalmas volt ifjúkoromban, hogy nem ismerhettem őt költőként, de mindenki úgy hivatkozott rá. Tizenévesként megtaláltam a szekrényben több száz oldalas, megsárgult, összekötegelt lapokból álló kézirathalmát és elkezdtem olvasgatni őket, de lebuktam és elégette az összes versét. Legkedvesebb számomra a Tombol az ősz című verse – mondta el a dorombművész.

– A költészet mindig a lázadással kapcsolatos és az emberben forrásban lévő dolgok kifejezésével kapcsolatos, fontos önkifejezési forma, így tizenéves koromban én is sok verset írtam. Édesapám és saját verseim közös vonása, hogy én is elégettem a magaméit. Nagy kérdés számomra, hogy a mostani fiatalok köztudatában szerepel-e a költészet, mint az önkifejezés eszköze? Hiszen az egy olyan absztrakt és szabad kifejezési forma, amit nem helyettesíthet semmi, sem egy szelfi, sem egy blogbejegyzés. Érdekes módon nem édesapám volt az első, akinek költészetével találkoztam, kiskoromban sokszor olvastak fel József Attilát a szüleim. Nagyon szeretem őt, ma is gyakran előveszem, de színészek előadásában vagy megzenésített formában is hallgatok költeményeket. Megkerülhetetlen József Attila Hetedik című verse Hobo megzenésítésében, vagy Pilinszky versei Szabó Balázs dallamainak foglalatában – tette hozzá.

Hiúsági kérdés

Virágh József, orgoványi író, költő életében először hiúsági kérdésként vetődött fel a költészet.

– Felsős falusi fiúkként, minden játékra ráunva verset írtunk. Én a sokat olvasók közé tartoztam és borzasztóan megrendített, hogy egy kevésbé olvasott barátom sokkal jobb verset írt nálam. Ez arra késztetett, hogy próbáljak a színvonalon javítani. Aztán jöttek a kamaszévek, először titokban, majd vállaltan írtam verseket, a Forrás második számában már bemutatkoztam, egyszer csak azt vettem észre, hogy tehetséges fiatal költőként emlegetnek. Felszabadító hatással voltak rám a korai magyar avantgárd képviselői, Kassák, Barta. Később más utakat kerestem, kikötöttem a magyar népi irodalomnál, Sinka volt rám nagy hatással, majd Juhász, Nagy László, az akkor induló Buda Ferenc – mesélte.

– A költészet számomra az egyensúlyi állapot visszaállítását jelenti köztem és a világ között. Mindig erre törekedtem és ha ez megbomlott, jöttek a versek – ha tudtam írtam, ha nem, akkor olvastam azért, hogy feloldjam a feszültséget. A költészetben erre mindig megtaláltam a választ, most már egyre inkább József Attilánál. De nagyra értékelem Tandorit, Petrit és főleg a népi vonalhoz tartozó költőket. A kortársak közül kevesen állnak közel a szívemhez, közülük Karafiáth Orsolya és Tóth Krisztina verseit mindig keresem a folyóiratokban. Persze a külföldi költőket is szeretem, nagy kedvencem Jeszenyin, de másokat is szívesen olvasok.

Költészet napi rítusom, hogy előveszem az akkori tekintélyes folyóirat, a Tekintet József Attila-emlékszámát, melyben helyet kaptam én is Simonyi Imre, Tandori Dezső, Határ Győző, Somlyó György, Páskándi között. Ezt ilyenkor újra előveszem, merengve régi dicsőségünkön.

Etikai norma

A kiskőrösi Kispálné dr. Lucza Ilona, az Országos Petőfi Sándor Társaság elnöke ezekben a napokban mindenképpen rövid lélegzetvételű írások olvasását javasolja.

– Magam a morális tartalmú műveket szeretem, a lírai alkotásokat. Minden korban megvan az igény és a kínálat arra, hogy megfelelő etikai normát kapjunk a költészettől. Fontos, hogy az emberi tartásunkat ezek az írások megerősítsék. Az életben előfordulnak olyan érzelmileg nehezen átélhető pillanatok, amelyekben a költészet segíthet. Kedvenceim Ady Endre és Radnóti Miklós. Kettejük költészete nem vethető össze. Az előbbi intellektuális, míg az utóbbi érzelmi hatásokat ad át a legtöbb költeményében. Szólnom kell két másik kedvencemről, Madách Imréről és József Attiláról is. A kedves alkotóim közül a legkedveltebbek Petőfi Sándor és Arany János. Petőfinél az emberi tartás, az ember bemutatása történik különböző környezetben, szabadságvágyában, szerelmében, elesettségében, barátságában. Arany szókincse nagyszerű. Az olvasó elcsodálkozik hányféleképpen fejezi ki ugyanazt a dolgot. A munkásságuk a mai befogadók számára is tökéletesen érthető. A felsorolt költőknek örökre ott a helyük a házi könyvtárak legfelső polcain.

Költészet és misztérium

Dr. Luchmann Zsuzsanna kiskunfélegyházi irodalomtörténész szerint van a költészetben valami, ami a misztériummal rokonítja: sokkal inkább közelíteni lehet hozzá, semmint meghatározni vagy megmagyarázni.

– Ahogy KAF (Kovács András Ferenc) mondja egy beszélgetésben: „Költészetről minden pillanatban lehet mást gondolni, és ez a jó, ez a szabadság. Nem hiszek igazán az ars poeticában, csak az ars poeticákban. És azok pillanatonként változnak.” Egy lehetséges közelítéssel a költészet örök emlékezés és folytonos felfedezés abban a sajátos szövegformában, amely a világ kezdetétől fogva a hétköznapi nyelven megfogalmazhatatlan és kimondhatatlan közvetítésére szolgál. Örök emlékezés, hiszen ez a különleges formáltságú beszéd évezredekre visszamenően számon tartja előzményeit, válogat belőlük, párbeszédet folytat velük, akár úgy, hogy szervesen kapcsolódik hozzájuk, akár oly módon, hogy radikálisan szakít velük. Ugyanakkor folyamatos, egyidejű felfedezés is, mert a költő amellett, hogy használja és igazolja a hagyományt, újra is értelmezi azt, az újítás igényével léphet fel kérdésfelvetései, válaszai és poétikai megoldásai tekintetében.

Mindig más arcukat mutatják

Füzi László, a Forrás című folyóirat főszerkesztője reméli: a napjainkat elborító gondokból a magyar költészet napján ki tudunk lépni, legalább egy kis időre. A versolvasás segíthet ebben, hiszen ehhez teljes figyelem és nyitottság kell: egy költemény „sokat bíz az olvasóra, és az olvasónak sokat kell adni önmagából, hogy a verssel azonosulni tudjon” – mondja.

A Tiszatáj online ezekben a hetekben naponta közöl egyet Tandori Dezső rövid verskezdeményeiből, halála előtti években írt „firkáiból”. „Beszorultam a lakásba / beszorulok a meghalásba”, Füzi László nemrég ezt a két sort nyomtatta ki és tette az asztalára.

– A versek mindig más arcukat mutatják, az ember változó körülményei mindig újraértelmezik őket. Ez a két sor Tandori Dezső személyes sorsához, a távozással való viaskodásához kötődik. Emlékszem, ebben az időszakban is felhívott egyszer-kétszer, és levélben is kérdezte: „mi lesz, Laci, mi lesz?”. Érezhető, az elmúlt hetek ezeknek a soroknak új értelmet adtak – mondta Füzi László.

A főszerkesztő leggyakrabban József Attila verseit szokta elővenni, de szombaton újra elolvassa az április 11-én született Márai Sándor Halotti beszéd és Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét is. Mindkettőt a magyar költészet legnagyobb alkotásai közé sorolja.

Reményt ad a költészet

Dr. Döme Ottó, a kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy van egy nap az évben, amikor azok is, akik egyébként nem olvasnak verseket, rácsodálkoznak a költészet szépségére. – Számomra a költészet volt az, ami minden helyzetben segítséget nyújtott. A költő, az író általában szól hozzánk, mondani akar valamit. Javaslom, próbálja mindenki megtalálni azt, ami ebből számára nagyon fontos. Ha ezt megtalálja, akkor a boldog élet egyik forrását találja meg – hangsúlyozta.

Az elsősorban a romantikus és nemzeti érzéssel foglalkozó alkotásokat kedvelő Döme Ottóhoz közel állnak Ady Endre és Gyóni Géza versei. Egyesületükben pedig az Erdélyi Helikon íróit, költőit – például Áprily Lajost, Reményik Sándort, Dsida Jenőt – próbálják közelebb vinni az olvasókhoz. – Ők ugyanis műveiken keresztül segítettek átvészelni az erdélyi magyaroknak a traumát, amit a trianoni békeszerződés okozott. Lelkeket mentettek meg. Most, a veszélyhelyzet idején is adhat nekünk reményt a költészet, az irodalom, bátran kapaszkodjunk beléjük – tanácsolta.

Lélekben gazdagon

Kovács István József, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Közösségének elnöke, Pilinszky-díjas költő számomra nagyon fontos ünnep a magyar költészet napja.

– Ilyenkor költőtársaimmal megtiszteljük egymást, személyesen, illetve idén telefonon vagy e-mailen, és beszélgetünk aktuális munkáinkról, meghallgatjuk egymás verseit. Az elmúlt évtizedekben számos verset írtam a magyar költészet napja kapcsán. Mindig is nagy tisztelettel voltam a nagy magyar költők előtt, mint Petőfi, Arany, Radnóti, Kosztolányi, József Attila vagy éppen Ady, akik szinte valamennyien nagyon szegények voltak, de lélekben annál gazdagabbak. Munkásságuk hatott rám, verseikkel mindig bűvkörükbe vontak. A költészet napja kiváló alkalom arra is, hogy megbecsüljük a költőt, az embert. Egy fórum arra, hogy megismerjük kortárs költőtársaink életének alakulását, újabb verseit. Tisztelettel, becsülettel meghajoljunk egymás munkássága előtt.

A vers utazás

Tóth Péter Lóránt Pro cultura Hungarica-díjas versmondó életét gyermekkora óta meghatározza a költészet

– Édesanyám szerint két évesen az Öreg néne őzikéjének első pár versszakát kívülről, beszédhiba nélkül fújtam. Általános iskolában Bődi Szabolcs magyartanárom segítségével és felkészítésével vettem részt versmondó versenyeken. Utána fontos helyet töltött be életembe a kosárlabda, így lettem aztán testnevelő tanár, majd fiatal felnőttként Balogh Mihály tanár úr lett a mesterem. Tíz éve járom a Kárpát-medencét, öt esztendeje pedig hivatásszerűen, amolyan „versvándorként” látogatom a magyar közösségeket rendhagyó irodalom órákkal és pódium műsorokkal. Nagy öröm számomra, hogy szűkebb hazámban, Bács-kiskun megyében is már közel ötven településen próbáltam átadni nagy költőink legszebb verseit. Jelenleg több mint egy hónapja Horvátországban vagyok, a járvány miatt itt maradtam, és azért is, mert egy hete megszületett gyermekem, Eszéken. Kisfiam születése óta, és még mikor pocaklakó volt Péter Zalán, minden nap mondok neki verseket, meséket. Számomra a vers utazás az „ismeretlen” Kárpát-medencébe. Utazás a világ bármely szegletébe, ahol magyarok élnek. Lelki és szellemi híd építése ember és ember között. Utazás a legeldugottabb magyar falvak magyarságához is. A vers az én útlevelem. A versmondás az én személyi igazolványom. Személyes igazolásom.

Vers és zene

Csorvási Zoltán a kiskunhalasi Lyra együttes alapítója a '70-es évek elején, a beatkorszak vége felé és a dübörgő rockzene kellős közepén, a fonetikusan betanult angol dalszövegek után egy irodalmi színpadban találta magát és felkérték arra, hogy írjon zenét néhány versre.

– Ezzel el is dőlt minden. A versek lettek a legjobb barátaim. Már csak néhány év kellett, ahhoz, hogy megtaláljam azokat a zenészbarátokat is, akiknek megmutattam néhány dalt, köztük József Attila Tedd a kezed című versét, majd 1976-ban nevet is adtunk a csoportnak. Lyra együttes néven azóta tart az utazás. „Fogékonyak voltunk a költészetre, a szép gondolatokra, így aztán a versek előkerültek valahonnan, a dallam is velük együtt.” – fogalmaztunk a Lyra sztori című kiadványban. Nagy hatással volt ránk a Forrás című folyóirat, benne Buda Ferenc, Pintér Lajos, Goór Imre, Hatvani Dániel. Kormos István, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Kiss Dénes, Utassy József munkái. A '90-es évek közepén új utakon, új tagokkal, új dalokkal, többek között kiskunhalasi költők verseivel folytatódott a történet. 2000-től pedig megkezdődött a megzenésített versek kiadása CD lemezen. Nagyon bízom benne, hogy jövő évben nem lesz karanténban a magyar költészet napja és együtt ünnepelhetjük a verseket, továbbá a Lyra 45. születésnapját is.

A hangzó szó és a csend határán

Több évtizedes alkotói tapasztalat birtokosa a Sükösdön élő bajai költő B. Horváth István. A jeles nap alkalmából kérdeztük a versek és napjaink viszonyáról, először arról, hogy mit jelent számára a magyar költészet.

– Azt a formát, amiben élek. Egynyelvű vagyok, így azt az alkalmat, élményt, ami ki- és fölemel a hétköznapi lét sémái, kliséi közül, egészen az ÜNNEP-ig. Az anyanyelvben való mártózás, merítkezés egyfajta katarzis.

– Melyik a kedvenc verse?

– Számtalan verset szeretek, de a legkedvesebbek: Szabó Lőrinc: Semmiért egészen, Baudelaire: Egy dög (Szabó Lőrinc átköltésében. Így magyar.). Nem szerénytelenség, ám: B. Horváth István: Reproduktív riportvers. Amikor megmutattam pedagógus lányaimnak, azt mondták, apa ne haragudj, de olyan buta fejed van, ha nem látnánk, hogy te írod, el se hinnénk!

– Van-e, érez-e olvasói igényt a versek iránt?

– Igen! Számos kortárs alkotóval tartok baráti kapcsolatot, számtalan emberrel érintkezem, találkozom, és szinte mindig rákérdeznek az irodalomra. Igaz, kevesebb a nyomtatott irodalomra, a könyvre a vásárlói igény, kereslet, de a neten, egyéb médián keresztül megtapasztalható az érdeklődés, reflektálás.

– Alkalmas napjainkban az érzelmek, gondolatok leírására, közvetítésére a vers?

– Egyértelmű: igen! Egyrészt, mert gondolatilag, képileg tömör, a társalgási beszéd kondenzátuma. Más vonatkozásban, azért igen, mert egy klasszikus formában jól megírt vers, ritmusával, zeneiségével, sodrást, lendületet, lökést ad ahhoz, hogy kibillenjünk a megrögzöttség monotóniájából. A vers a hangzó szó és a csend határán születik, a gondolatok senki földjén, így ami senkié, az mindenkié. A vers örök. Nem kopik el. Olyan, mint a föld. Minél többször kutakodunk, minél mélyebbre ásunk le, annál többet mutat magából, mindig más, újabb réteg kerül felszínre. Gondolkodva, értelmezve kell olvasni! Ennyi!

B. Horváth István: Reproduktív riportvers

- Ki vagy?

- Én 1 más fél, egyén lennék

úgy sacc/kábé.

Három óra alvás,

negyven cigi, tíz kávé.

Narkó, pia non!

( Elég a Trianon.)

- Dolgozol? Írsz?

- Gürizek, mint az állat.

Lenyúl egy-két vállalat...

Alkalmasint írok: mindig

fenn, valahol a vágy alatt.

- Publikálsz? Mit? Hol?

- Ahová hívnak -

megjelenek,

vagy nem. Itt-ott.

- Barátok?

- Wittgenstein, Freud, Jung, és félő,

hogy még néhány élő.

- Rokonok?

- Anyám halott.

Úgy van, hogy nincsen:

emlékké gyémántult

páratlan kincsem.

( Pszichés terror,

biológiai átok.

Génembe falazom,

magamba ásom.)

A többi azért van,

hogy legyen

valaki, valami

az egyenlegen.

- Utódok?

- Előttem...

Megcsináltam őket.

Mindkettőt nőnek.

Maguktól fejlődnek,

bár már nem nőnek.

- Elváltál. Új asszony?

- A régi. Ez a legújabb változat.

Van olyan, hogy az ember elválik,

de megtartja a láncokat.

Hogy mi volt, majd elválik.

- Szerelem?

- Estétől estig,

testtől a testig:

ha a libidó nem késik,

eljutok a repedésig.

- Identitás?

- Horvát(h) vagyok, férfi,

a látszatnál élőbb,

de halálosan magyar.

Most és később

se cserélem fel

származásom, nevem.

És nem cserélem el

véletlenül sem a nemem.

- Másság?

- Okés, ha önazonos, valódi,

nem erőszakos, nem módi.

Amilyen, olyan.

Nem szemtelen, mint a legyek,

és nem akarja,

hogy én is olyan (más) legyek.

(Egyébként együttérzés.

Megígérem végül,

hogy barátném férjét

nem veszem feleségül.)

- Előítélet?

- Belül nincs korlát.

Szabad Uniós vagyok.

Előítéletem

utólagos.

- Boldog vagy?

- A válasz egyszerűen bonyolult.

Igen, mint minden nyomorult.

(Dagad az örömmirigyem:

van néhány örök irigyem.)

Sokan szeretnek,

kicsik és nagyok,

ugyanígy utálnak is.

(Szociáleretnek vagyok.)

- Idő?

- Nem érdekel,

- az idő rakkol -

hogy most van a nincs,

a soha, vagy az akkor.

Időn kívül élek,

de pillanatokon belül.

Halhatatlan csak a lélek.

A többi kiderül.

( Időérzékem tutira

bizonytalan,

de azt tudom: 1 óra 60 perckor

2 óra van.)

-Tér?

- Főtér

vagy lőtér?

Ja? A világegyetem?

Ezt kivált figyelem.

(Szívem főterén

nincsen kövezet.

Véremben vers zenél,

demilitarizált övezet.)

- Utazás?

- Járművem, amiben ülök:

lokális. Helyben repülök,

hogy ne kelljen jegyet kérnem,

hogy ne kelljen visszatérnem.

Mit nekem New York, Párizs!

Képzeletem interkontinentális.

(Nem akarok viccelni,

de szeretek bliccelni.)

Új dimenziók:

álmok, víziók.

- Pénz?

- Nem irigylem, akinek sok van.

A van teremt minden hiányt.

Vagyonom elfér pár betűben, sorban.

Gyűlölöm Föníciát.

- Hit? Isten?

- Csak sejtve, remélve s nem tudva,

képviselheti Jézus, Mohamed vagy Buddha.

Isten vitathatatlan! – Nem vitás:

a legteljesebb intimitás.

- Haza?

- A határtalan érdek

egyetemessége okán:

szellembe menekített tér lett.

Tudati tartomány.

- Ember? Társadalom? Politika?

- Eddig azt hittem (nem vicces ez?),

hogy a főemlősök gerincesek...

A tudat és az ösztön egyazon partin.

( Újragondolhatná főművét Darwin.)

Az önzés magánzárkájában az ego.

Az érintkezés virtuális lego...

Minden szervezet kiüríti piszkát.

Maradok lapátolni – viszlát!

- Művészek?

- Ártalmatlan idealisták és

skizofrének.

Másról szól az én,

másról az ének.

- Tervek?

- A semmiről megírok mindent.

Individuális vadon.

Borítékolom a jövőt, de

föl nem adom!