Új életet kezdett a mantrák és a mandalák segítségével

– Hosszú utat járt be, hogy megtalálja önmagát.

– Szüleim szöges ellentétei voltak egymásnak. Apám jómódú, művelt családból származott, édesanyám hozománya a szorgalom, hihetetlen munkabírás és külsejében megnyilvánuló szépség volt. Mindez nemcsak kapcsolatukra, hanem az én érzelmi fejlődésemre is rányomta bélyegét. Elég korán bezárkóztam egy magam teremtette világba, illetve nagyon sokat rajzoltam, meditáltam. A bennem kialakult belső tisztaság rendkívül érzékennyé tett, olyan beleérző képességre tettem szert, melyet a későbbiekben teherként éltem meg. Több mint egy évtizedig működtettem egy temetkezési vállalkozást. Az emberek gyásza, érzései elemi erővel hatottak rám, a terhet egy idő után már olyan nehéznek éreztem, hogy kénytelen voltam új életet kezdeni. A megélhetésért való küzdelmem, az anyaságom, a nőiességem megélése az életem teljes átértékelésére késztetett. Magamat állítottam szembe az önmagam elvárásaival, ami végül a magánéletemet is kettétörte. Közel hét évig éltem egyfajta remeteként.

– Az egyedül töltött évek mennyiben befolyásolták életének további alakulását?

– A magány önmagam értelmezését és elfogadását eredményezte. Egy szakrális szerelem kellett ahhoz, hogy visszakapjam a hitem, és megbékéljek önmagammal. A találkozás, melyen keresztül újra megtapasztalhattam az egység és összetartozás élményét, saját szerethetőségemet, szeretetre való képességemet. A legfontosabb, hogy az ember megtanulja magát szeretni, mert amíg erre nem képes, addig az egész világot ellenségének tekinti. Az önismereti folyamat eredményeként került a felszínre a gyermekkorom óta bennem szunnyadó kreativitás több formája. Ekkor már nemcsak átéreztem, hanem megértettem az emberekben lezajló lelki folyamatok miértjét, úgymond külső szemlélőként ráleltem a történések okaira, okozataira. Az emberi létforma áldása, az érzelmek és az együttérzésre való képességünk a kulcs, melyek segítik megérteni a döntéseinket, vagyis hogy áldozatként vagy nyertesként éljük meg azokat. Amit korábban átoknak, ezek után már inkább áldásnak éreztem.

– Mi a módszerének lényege?

– Az ember egyforma mélységekben kell, hogy megélje a negatív és a pozitív energiákat, így jön létre az az egyensúlyi állapot, ami a minőségi lét lehetőségének alapja. Negyvenéves korom után kialakult egy olyan sajátos jelrendszerem, ami alapján fel tudom mérni, le tudom fordítani, hogy érzelmileg mi zajlik az emberekben, merre tart a lelkük fejlődésének folyamata. Az adott szituációban mindenki másképp látja a kialakult helyzetet. Meg kell tanulni más nézőpontból is megismerni az okot és az okozatot, az érzelmi azonosulás miatt ugyanis elfogultak vagyunk. A tisztánlátáshoz ki kell tudjuk emelni magunkat az adott élethelyzetből, és külső szemlélőként kell meghozni döntéseinket, alakítani sorsunkat.

– A mantrák mellett a mandalák, a szimbolikus szellemi képek is jelentős szerepet kaptak mindennapjaiban?

– A mandalák, vagyis energiaminták színei az aktuális lelkiállapotot tükrözik, pillanatnyi energiaminták, lenyomatok a tudatszintfejlődést jelölve. Nemcsak esztétikai, gyógyító szerepük is van, a befelé forduló, lecsendesült festés vagy színezés optimalizálja az energiaszintet, pozitív hatással vannak az ember lelki békéjére, spirituális tudatára is. Nem mindegy tehát a színek kiválasztása sem, hiszen fontos az élettani hatásuk, a rózsaszín például a belső regenerálódásra hat, elősegítve az egyetemes gyógyulás folyamatát.

– A tudását nem rejti véka alá?

– Mandaláim mellett verseket is írok, munkáim lényegében az eddigi tudásom és tapasztalataim összességét alkotják. Elkészült, és nyomtatásra vár első könyvem, a BÖLCS-ŐS-(s)-ÉG. A kötetben a bennünk élő szeretet belső esszenciájának és önmagunk megtalálásának módját fogalmaztam meg, amiben hiszek, és gyakorlatban is működtetem. A benne található versek, mandalák lényegében bizonyos fokú tudati programozást hordoznak magukban, melyek egy-egy adott élethelyzet megoldásához nyújthatnak segítséget.

– Az effajta gondolkodásmódnak van-e életkori határa?

– Nincs. Az önkép megismerésének folyamatát érdemes lenne már gyermekkorban elsajátítani. Nem feltétlen annak kellene meghatározni a jövőnket, amibe beleszülettünk. Az ember lénye ugyanis határtalan, a magunkkal hurcolt korlát addig korlát, amíg fel nem ismerjük, innentől kezdve már csak rajtunk múlik, hogy megtartjuk-e, vagy túllépünk rajta, hiszen mindenkiben benne van a lehetőség, hogy azzá váljon, aki szeretne lenni.