hajós

2019.01.28. 11:48

Megemlékeztek a kitelepített sváb elődökről

A magyarországi németek elűzetésének emléknapján megemlékezést tartott a Hajósi Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Tapodi Kálmán

A településen az egykoron öt és fél ezres lélekszámú svábságot sújtó kitelepítések 1944-ben kezdődtek. A trauma – melynek során a hajósi svábság felét elhurcolták –, okozta sebek mindmáig fájdalmasak, hiszen szinte minden családot érintett. A városban nem feledkeznek meg az elődökről, és minden évben megemlékeznek róluk a kultúrházhoz közeli kitelepítési emlékműnél, ahová fekete viseletben érkeznek a résztvevők. A koszorúzást követően nemzetiségi napot tartottak az Albrecht Dürer Művelődési Házban, ahol műsort adtak a hajósi hagyományőrző csoportok. A rendezvényen felléptek a gombos harmonikások, az óvodások, a Szent Imre Általános Iskola szavalói és helyi énekkarok is.

A rendezvényen osztották ki az általános iskolások számára meghirdetett „Meine Oma hat erzählt” vagyis a Nagymamám mesélte pályázat díjait is. A versengés lényege, hogy a gyerekek interjúkat készítenek a nagyszüleikkel vagy idősebb rokonokkal egy-egy témában.

– Az idei téma a fonó, svábul a Khanklstuba vagy Spinnstube volt, ami a téli időszakban a közösségi élet legfontosabb helyszíne volt – mondta el Mayer Edina, a német nemzetiségi önkormányzat vezetője. Mint megtudtuk: öt pályamű érkezett, melyek mindegyike nagyon jól sikerült, így megosztott díjakat osztottak ki a pályázók között. Kübler Petra lett az első, a második helyezettek: Bagó Boglárka és Angeli Olivér, a harmadik helyen végzett: Bányai Dóra és Schwáb Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában