Szórakozás

2024.05.27. 14:55

A gyermekeké volt egy napra Soltvadkert

Több száz fiatal vett részt Soltvadkert belvárosában a hétvégi gyermeknapi programokon.

Barta Zsolt

A helyi rendezők mintegy 1200 darab palacsintát készítettek a gyerkőcöknek, s ahogy várható volt, mind elfogyott. Az édesanyák minden bizonnyal kiváló palacsintarecept-ismerők lehetnek. 

Soltvadkert, gyereknap
Az édesanyák 1200 palacsintát készítettek a gyereknapi aprónépnek
Fotó: Beküldött fotó

A nap során megválasztották a város Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatának polgármesterét Ivanics Petra személyében, illetve az alpolgármestert is, aki Gusztos Virág lett. Mit ér azonban a „ város vezetése” képviselők nélkül? Öt gyermekpolitikus lehetett helyi szenátor, ők is lányok voltak. A programok többségét a megújult sportcsarnok előtti téren rendezték meg. 

A programok során sportágválasztóra is várták a legkisebbeket. Így a focitól a sakkon át több területet is kipróbálhattak az ünnepeltek. Aki bátor volt, az felülhetett a rodeó bikára, a nap során pedig az ugrálóvárat annyiszor vehették be a gyerekek, ahányszor csak akarták. A közösség házban léleksimogató programot is szerveztek Értékes vagy önértékelés építő - Gyermeklélek simogató címmel. Itt mentálhigiénés szakemberek mini szituációs játékokat rendeztek, tanácsadást tartottak az édesanyáknak. A gyermekneveléssel kapcsolatos problémákra keresték a válaszokat. 

Délután Mit rejtsen a tini gardrób címmel Farkas Ágota stílustanácsadó tartott előadást. Ezt követően az arcápolás kényes kérdéseit járta körbe Brada Kitti. Napközben a gyermekekkel teli városnéző kis vonat 34 alkalommal fordult meg a településen.

gyereknap, Soltvadkert
Pintér Johanna Soltvadkert imázs zenéjére tanított egy koreográfiát a gyerekekkel
Fotó: Beküldött fotó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában