Ordasi Ágnes és Dunszt István műveiből nyílt kiállítás

Dunszt István festőművészt sokan ismerik, többször volt már önálló tárlata. 1945-ben született. Gyermekkorában a rengeteg játék mellett számára a rajzolás és a festés különleges örömforrást jelentett. Bár szakmai pályája más irányba vitte, testnevelő tanár lett, de a képzőművészet iránti szeretete sosem múlt el.

Ordasi Ágnes 1990-ben látta meg a napvilágot. Gyermekkora óta a művészi pályára készült, építész-belsőépítész lett. Tanárai között volt Szappanos István, Bruncsák András és Wass-Eysen Ervin. Alkotótáborokban volt már közös tárlata művésztársaival, de ez az első nagyobb önálló bemutatkozása.

Az Újkollégium dísztermében megtartott kiállítás megnyitóján dr. Farkas Gábor építész tartott szakmai értékelést, ajánlotta a közönség figyelmébe a képeket.

– Kecskemét kulturális életében mindig nagy érdeklődést váltottak ki azok a művészeti tárlatok, amikor a városban élő vagy a városhoz kötődő alkotók mutatták be műveiket. A több mint öt évtizedes tárlatlátogatói tapasztalatom szerint mindig ezek a rendezvények hordozzák az egészséges lokálpatriotizmusból származó meghittséget, érzékeltetik az otthonos összetartozás örömét – e szavakkal kezdte meg beszédét.

– Ági és István is a mindennapi munka és elfoglaltság mellett kedvtelésből alkot, mondhatni a maguk örömére. A két kiállító között szélsőségek tapasztalhatók. Hölgy és férfi, fiatal és érett korú, líraiság és művészi szertelenség. A jó néhány különbözőség ellenére a közös kiállítás igazolja, hogy szemléletben, egymás művészi munkájának tiszteletében és emberi tartásában azonos hullámhosszon találkoztak – jegyezte meg Farkas Gábor.

Következtek a méltatások.

– István barátom számomra a reneszánsz típusú ember. Nem tudnám másként jellemezni sokoldalúságát. A róla sugárzó élet- és természetszeretet vidámsággal, pozitív életfelfogással, valamint kitárulkozó-befogadó emberséggel párosul. Már kora ifjúsága idején felszínre került a művészetek iránti vonzódása és tehetsége. A képzőművészeti irányú pályaválasztását egy hirtelen jött racionális döntéssel módosította a sportra. Ez sem volt elhibázott, mivel a bátyja nyomdokain haladva kiváló, eredményes pályafutást tudhat maga mögött. Az ifjúkori álmok és a tehetség azonban utat tört magának, és a sikeres munkálkodás mellett a rajzolás is beépült az életébe, akárcsak a zene. Sokáig nem lépett a nyilvánosság elé rajzaival és festményeivel, zártabb körben vált ismertté alkotói munkássága. Nyugdíjasként már több időt szentel a festésnek, valamint bátorságot merített ahhoz, hogy alkotótáborokban fejlessze technikai tudását és új impulzusokat kapjon a többi művésztől. Alkotásairól sugárzik a nyugalom, a lírai hangulat, a természetes és az épített környezet szépségeinek szeretete – fejezte be Dunszt István művészetének méltatását.

Végül Ordasi Ágnes művészi pályáját mutatta be.

– Ágnes életútja, fiatalsága révén, kevésbé kalandos, sokkal inkább egyenes ívű, tudatos történet. Már az iskolában tudatosult benne a vonzalom és a szeretet az alkotás iránt. Pályaválasztáskor kézenfekvő volt, hogy olyan szakmát választ, amelyben nap mint nap öröme lehet, azaz rajzolhat és alkothat. Építész-belsőépítész diplomát szerzett. A munka mellett kedvére, szabadon festeget, sajátos stílusban és technikával. Képeiről sugárzik a felszabadultság és a frissesség, valamint a kreativitás. A képeinek születéséről azt vizualizálom, hogy a háttérben minőségi jazz-zene szól. Az egyes hangszerekből áradó folyamatos improvizáció generálja Ági kezét, ecsetét. A „szabad mezőkön” is hűséges az építészethez, mindig belecsempész egy-egy tetőt, tornyot vagy falat képeibe – mondta Farkas Gábor.