Kagyló segít a helyes úton maradni a zarándokoknak

Útikönyvből készült fel, és ez alapján úgy döntött, hogy Pamplonában lép rá a Szent Jakab-­útra. A városba érkezés után megkapta a zarándokútlevelet, amely az úton lévők legfontosabb dokumentuma. Másnap reggel indult el egyedül a hosszú úton, tízkilós hátizsákját cipelve.

– Mindig is a bakancslistámon volt, hogy szeretném végigjárni az El Caminót. Az elmúlt évem sok szempontból problémás volt, úgy éreztem, most jött el az ideje annak, hogy belevágjak. Négy évvel ezelőtt már megpróbáltam lányommal, Fannival, de sajnos az ő sérülése miatt csak két hetet tudtunk maradni. Az akkori tapasztalatok az idén sokat segítettek – beszélt a kezdetekről a tanárnő.

– Hogyan teltek a napok?

– Egy-két nap után kialakult a napirendem. Reggel felkeltem hat óra körül, összekészültem és fél hétkor elindultam. Általában müzliszeletet ettem reggel és ezt követően a kisebb pihenőknél egy-egy kávét vagy gyümölcsöt. Többnyire emelkedővel indult a napi szakasz, ami elég nehéz kezdés volt, bár rá tudtam készülni, mivel ezeket az útikönyv is pontosan jelölte, amely alapján haladtam. Általában 23-24 kilométert tettem meg minden nap, volt, hogy többet is, attól függően, hogy a következő szállás milyen messze volt. Délután egy-két órára odaértem a következő állomásra, ahol először tusoltam, majd ettem és azután kimostam a ruhám, ha volt mosógép azzal, ha nem, akkor kézzel. Ezután körbenéztem a településen, megkerestem a nevezetességeket, vagy egy helyi boltban vásároltam, ezután olvastam vagy pihentem. A zarándokok részére kialakított szállások különböző színvonalúak, egyházi, önkormányzati fenntartásúak vagy magánszállások. Az áruk tíz euró, amely egy ágyat és a mellékhelyiségek használatát jelentette. Koedukáltak, volt, hogy csak néhányan aludtunk együtt, volt hogy harmincnál is többen. Vacsorára több helyen is lehetett venni zarándokmenüt, szintén tíz euróért, ami három fogáson kívül fél liter bort is magában foglalt.

– Mennyire tudta követni a kijelölt utat?

– Sohasem tévedtem el, a jelzések jók, amikor már úgy éreztem, hogy talán nem jó felé megyek, mindig megláttam a következő útba igazítást. Az El Camino útvonala jól ki van jelölve sárga nyíllal, ezenkívül a kagyló a megkülönböztető jele, amelyet a zarándokok is viselnek, a hátizsákjukon vagy a ruhájukon, innen könnyen felismerhetők. Volt, hogy teljesen egyedül mentem, de gyakran láttam zarándoktársat előttem vagy mögöttem. Voltak olyanok, akikkel többször is összefutottunk az út során. Találkoztam koreaiakkal, kínaiakkal, japánokkal, amerikaiakkal, magyarokkal, angolokkal, indonézekkel, lengyelekkel. Sajnos, nem beszélek idegen nyelvet, a lányom letöltött egy telefonos applikációt, amellyel tudtam fordítani, de erre alig volt szükség, mert mutogatással is el tudtam boldogulni és egyébként is a zarándokút a magányról szól.

– Mennyire viselte meg fizikailag a gyaloglás?

– Jól bírtam fizikailag, itthon hosszabb sétákat tettem az út előtt, ezzel próbáltam felkészülni. A bakancsom jó volt, bár egyszer rosszul kötöttem be és akkor feltörte a lábam, ezután szandálban gyalogoltam. Fogytam is hat kilót, de haladtam előre napról napra, és az időjárás is ideális volt.

– Sikerült-e teljesíteni a kitűzött célt?

– Pamplonától indulva 693 kilométert terveztem Santiagó­ig. Közben annyiban módosítottam időhiány miatt, hogy Mantilláig gyalogoltam 373 kilométert, majd itt vonatra szálltam és Sarriáig vonattal utaztam. Egyébként sokan választják azt, hogy az út bizonyos szakaszait járják gyalog, közben pedig vonattal, busszal, lóval vagy kerékpárral közlekednek. Sarriától öt nap alatt tettem meg az utolsó száztíz kilométer Santiago de Composteláig, ahol a katedrálisban ért véget az utam a déli misével.

– Milyen gondolatokkal zárta a zarándoklatot?

– Mindenkinek tudom ajánlani az El Caminót. Jó volt egyedül lenni és átgondolni a dolgaimat. Látva más testi vagy lelki problémákkal küzdő zarándokokat, az ember átértékeli a dolgait, más szemszögből látja azokat. Éppen ezért szeretném néhány éven belül végigjárni a teljes El Caminót, bízom benne, hogy akkor nem egyedül megyek, hanem valamelyik családtagom is elkísér majd az úton – összegezte útját és terveit Orbán Istvánné Anikó.

Egykor a Tejút szimbóluma volt

A Szent Jakab-út, spanyol neve – Camino de Santiago – után El Caminónak is nevezik, ősrégi zarándokút. A kelta időkben a Tejút szimbóluma volt, és a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO világörökség részét képezi.