Átadó

2024.05.26. 13:26

Két kerékpáros szervizpontot avattak Kiskunhalason – galériával

A Május 1. téri központi piac és buszpályaudvar között, valamint a Hősök ligetében létesített egy-egy kerékpáros szervizpontot a Rotary Club Kiskunhalas.

Pozsgai Ákos

Az elképzelés a helyi vállalkozások összefogásával és egy pályázatnak köszönhetően jött létre – hangzott el az ünnepélyes átadón, ahol Szakadáti László, a Rotary Club Kiskunhalas soros elnöke elmondta, hogy a két egyedi tervezésű kerékpáros szervizállomás külső megjelenésén a város jelképei közül a hal és a halasi csipke is megjelenik.

Kerékpáros szervizpontot avattak Kiskunhalason
Fotó: Pozsgai Ákos

A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy forgalmas kerékpárutak mellett legyenek elhelyezve, úgy, hogy azt az igénybe vevők minden akadály nélkül tudják használni. A leengedett, vagy megrongálódott gumiabroncsok felpumpálásán és javításán túl, más egyéb javítási munkálatokat is lehet majd végezni a bázison található rögzített szerszámokkal. Az átadón elhangzott az is, hogy a szerviz pontokat a kerékpárok mellett, rollerek, motorok és babakocsik javítására is rendelkezésre áll.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában