Segítségnyújtás

2024.01.09. 17:20

Extrém hideg: életbe lépett a vörös kód, teltházzal működik a hajléktalanszálló Halason

A hideg időjárás miatt életbe léptették az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása. Az intézkedés előreláthatólag szombat reggel 8 óráig lesz érvényben. Kiskunhalason nem okoz jelentősebb plusz erőforrás bevonást a rendkívüli hideg a szociális ellátásban – nyilatkozta hírportálunknak Juhász György a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ vezetője, akit Fülöp Róbert polgármester arra kért, hogy készítse elő az önkormányzat által már működtett négy tanyagondnoki szolgálat mellett egy ötödik szolgálat beindítását is. A városban jelenleg a baptista egyház is működtet egy tanyagondnoki szolgálatot.

Pozsgai Ákos

Teltházzal üzemel Kiskunhalason az éjjeli menedékhelyként működő Molnár utcai Férfi Hajléktalanszálló, ahol hivatalosan 22 fő elhelyezésére van lehetőség, de jelenleg is 25 fő számára biztosítanak lakhatást

Fotó: Pozsgai Ákos / archív-felvétel

Életveszélyes lehet ilyenkor hosszabb ideig a szabadban tartózkodni, és mivel az elkövetkező napokban éjszakánként néhány helyen mínusz 10 Celsius-fok alá is csökkenhet a hőmérséklet, Soltész Miklós, a Belügyminisztérium államtitkára arra kér mindenkit, hogy aki bajba jutott embert lát, értesítse a hajléktalanellátók diszpécserszolgálatát. – A hajléktalan ellátóknál van férőhely, jelenleg a budapesti ellátók kihasználtsága 76, az országos hálózaté pedig 80 százalékos – közölte az államtitkár.

Teltházzal üzemel Kiskunhalason az éjjeli menedékhelyként működő Molnár utcai Férfi Hajléktalanszálló, ahol hivatalosan 22 fő elhelyezésére van lehetőség, de jelenleg is 25 fő számára biztosítanak lakhatást, és még ez sem jelenti azt, ha valaki segítségért fordul az intézményhez, hogy ne tudják befogadni, közölte a baon.hu érdeklődésére Juhász György, a szállót működtető Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ vezetője. A szociális szakember elmondása szerint a város közterületein előforduló kéregetők, közül nem mindenki hajléktalan, a hajlék nélküliek ekkorra már be szoktak költözni a hajléktalanszállóra, függetlenül a rendkívüli hidegtől és a kiadott vörös kódtól.

A kép a kiskunhalasi Molnár utcai Férfi Hajléktalanszállón készült
Fotó: Pozsgai Ákos / archív-felvétel

– Kijárnak a Molnár utcai szállóról, de alapvetően ott laknak, a rendkívüli hideg többlet terhet nem jelent a fenntartó számára más területen sem – mondta Juhász György.

Rámutatott: Kiskunhalason csak férfi hajléktalan szálló van, a hajlék nélküli nők számára normál esetben legközelebb Kiskunfélegyházán, Kecskeméten vagy Szegeden tudnak elhelyezést biztosítani. Ezt a helyzetet azonban most felül írja a rendkívüli hideg. A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ üzemelteti a családok átmeneti otthonát is, ahol gyermekes családok vannak elhelyezve, az is jellemzően teltházzal működik. A családsegítő szolgálat munkatársai segítenek az ott élő családoknak. 

– Nem azért van teltház, mert olyan sokan állnak sorba a felvételért, hanem hosszú évek alakultak ki az intézményi létszámok, amelyek nagyjából lefedik az igényeket

– tette hozzá a szakember, aki elmondta, hogy az önkormányzati finanszírozáson felül az intézményeiket évek óta segítik különböző vállalkozások, gazdasági szervezetek. Például megmaradt, de még fogyasztható élelmiszerrel, szükség esetén tisztálkodó és tisztítószerrel, ami egész évben folyamatos.

Ezen felül a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ a tanyagondnoki szolgálatain keresztül mintegy hetven, külterületen élő, idős, beteg embert látnak el, a házigondozói rendszer keretében, akik számára meleg ételt szállítanak, szükség esetén bevásárolnak, külön igény esetén orvoshoz viszik őket, vagy segítenek a hivatali ügyeik intézésében is. A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ a Szilády Áron utcán egy idősek otthonát is működtet, ahol napközben fogadják a főként egyedül élő időseket, azon felül, hogy a szépkorúak együtt, közösségben tölthetik el a napot, reggelit és ebédet is kapnak az ellátás keretében.

Fotó: Pozsgai Ákos / archív-felvétel

A már működő tanyagondnoki szolgálatok mellett egy újabb tanyagondnoki szolgálat működésének előkészítését kérte Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ vezetőjétől Fülöp Róbert polgármester, azt követően, hogy Juhász Györggyel és az érintett külterületek önkormányzati képviselőivel egyeztetett – tudatta közösségi oldalán a polgármester. A városvezető a közleményben úgy fogalmazott, hogy „az év minden napján magas szakmai színvonalon látja el munkáját a szociális terület minden munkatársa, intézményekben és városszerte a házi gondozásban csakúgy, mint a tanyagondnokok, s külterületen ilyenkor még nagyobb felelősséggel vannak jelen munkatársaik a szakterületükön.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában