Kecskemét

2023.11.02. 19:55

Forgalomkorlátozások a hétvégi KTE–FTC-mérkőzés kapcsán

A vasárnapi KTE–FTC labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan korlátozásokra számíthatnak a szurkolók és az arra közlekedők Kecskeméten, a stadionnál.

Sebestyén Hajnalka

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Kecskeméti TE 1911–Ferencváros TC NB I. férfi labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításának zavartalan lebonyolítása érdekében korlátozásokat vezetnek be. A kecskeméti rendőrkapitányság közleményéből kiderül: időszakosan és szakaszosan a gépjárműforgalom elől lezárják november 5-én, szombaton 11 órától 14.45-ig és 16.30-tól várhatóan 17 óráig Kecskeméten a Csabay Géza körút egy szakaszát, az Olimpia utca (Szerviz út) kereszteződésétől az Aqua Hotel parkolójáig.

A korlátozás ideje alatt csak a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség gépjárművei, valamint a Volán és KeKo menetrendszerinti autóbuszjáratai haladhatnak át. Külön engedély alapján a VIP-vendégek a lezárt útszakaszra a részükre kijelölt parkoló elfoglalása céljából behajthatnak.

A labdarúgó-mérkőzés idejéig lezárják a Bóbis Gyula téren lévő parkoló (Vendég kapu), illetve az Olimpia utcán a 4. számú kapu mellett az utánpótlás épületének vonalába eső 6 darab parkolóhelyet, mivel a rendőrség azt műveleti területként használja.

A szurkolók parkolása a következő helyeken lesz biztosított. A hazai szurkolók az Olimpia utcán (szerviz úton lévő parkolók), egészen a Messzi István Sportcsarnokig terjedő szakaszon parkolhatnak, továbbá a stadion vonzáskörzetében lévő bevásárlóközpontok közforgalom számára megnyitott parkolóegységeinél.

A vendégszurkolók a Tatár soron az útpadkán, valamint a Kecskeméti Fürdő parkolójában parkolhatnak le. A sajtó munkatársai részére a volt „Szauna Hotel” előtt elhelyezett parkoló területét jelölték ki.

A lezárást rendőri erővel és kordonnal, kordonszalaggal oldják meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában