2023.11.11. 12:09
Családtörténet-kutató műhely indult a kecskeméti Széchenyi István Közösségi Házban – galériával
A foglalkozások alatt digitális fotóalbum is készül majd, hogy az emlékeink, és történeteink örökre velünk és az utókorral maradhassanak.
Dr. habil Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora is kiemelte a kezdeményezés fontosságát
Fotó: Orosz Fanni Flóra
A családtörténet kutatás egy fontos intergenerációs, komoly szellemi kihívásokat igénylő szabadidős tevékenység. Közös célunk, hogy Kecskemét új közösségi házában támogassuk a lokális identitás megőrzését, a helyi értékek gondozását – olvasható a foglalkozás leírásában.
A műhelyben megmutatják, hogyan kezdjük el családunk múltjának feltárását, hogyan oszthatjuk meg történeteinket. Milyen digitális források, digitalizációs eszközök állnak rendelkezésünkre a múlt megismerésére, a múlt értékeinek átörökítésére a jövő nemzedéke számára.

A köszöntőbeszédet Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője mondta. Kiemelte az eddigi eredményes munkájukat az idősödés területén, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövőben célja a generációk közötti szakadék áthidalása. A Széchenyi Városi Közösségi Ház ennek a célnak is otthont ad majd, hiszen olyan programokat terveznek, melyek kicsiknek és nagyoknan egyaránt érdekes, értékes lehet.
„Mi arra kapacitáljuk a várost, hogy a legmodernebb eszközöket és ezt a világot is ismerje meg az 50 év feletti korosztály. Ezekről alapállapotban azt gondolnánk, hogy a fiatalok világa, de nem: ez a mi világunk is” – emelte ki a CédrusNet egyik legfőbb célját Molnár Szilárd.
Családtörténet-kutató műhely indult Kecskeméten
Fotók: Orosz FanniA megnyitón továbbá röviden bemutatkozott Ari Ilona, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület elnöke, illetve dr. Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője, akik a foglalkozásokon segíteni tudják majd a résztvevőket a családtörténet-kutatásban. A nyitórendezvényen dr. habil Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora is kiemelte a kezdeményezés fontosságát:
„Érdemes hangsúlyoznunk, hogy a családtörténet-kutatásban is nagyon sok segítséget kaphatunk egymástól. Ilyen szempontból hatalmas jelentősége van azoknak a közösségi platformoknak, egyesületeknek, szervezeteknek, akik aktív módon közreműködnek abban, hogy megosszák a tudásukat” – fogalmazott Dr. habil Fülöp Tamás.
A következő alkalom november 23-án csütörtökön, 14:00-16:00 óra között lesz a Széchenyi István Közösségi Házban, ahova szeretettel várnak minden családtörténet-kutatás iránt érdeklődőt.