2024.05.24. 06:50
Gondosóra program: Európában egyedülálló a magyar sikertörténet – podcast
A Gondosóra programról Dr. Juhász Roland, a program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt a Rádió 1 Gong Hír FM műsorában.
A Gondosórával az időskorú felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket és nem csak vészhelyzet esetén. Dr. Juhász Roland elmondta, hogy a Gondosóra program egy nagyon egyszerű, alanyi jogon járó szolgáltatás, amelyet a 65 év feletti magyarországi lakóhellyel és állampolgársággal rendelkező polgárok vehetnek igénybe, méghozzá ingyenesen.

Forrás: shutterstock.com / illusztráció
Mint mondta, a program egy digitális jelzőkészülékre épül, amely Magyarország teljes területén elérhetőséget biztosít. Hozzátette: a nap 24 órájában egyetlen egy gomb megnyomásával segítséget lehet kérni a diszpécserközpontban dolgozó személyektől.
Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy nem csak egészségügyi probléma vagy komoly baj esetén lehet igénybe venni ezt a segítséget. Az idősek így saját otthonukban biztonságban tudnak tartózkodni, és úgy érezhetik, mintha lenne egy kis „őrangyaluk”, akihez bármikor segítségért fordulhatnak.
A készülék használata nagyon egyszerű, ugyanis egyetlen egy gombot kell csak megnyomni ahhoz, hogy az illető beszélni tudjon a diszpécserrel. A program során már több mint 10 ezer esetben történt életmentés, olyan élethelyzet, amikor a diszpécser közvetlenül értesítette a mentőszolgálatot, katasztrófavédelmet – tette hozzá Dr. Juhász Roland.
A 65 év feletti korosztály számához igazodva minden negyedik embernek van már gondosórája – nyilatkozta az ügyvezető.
Regisztrálni a gondosora.hu felületen lehet. Fontos tudni, hogy nem sak a felhasználó regisztrálhat, hanem a segítője, családtagja vagy rokona is segíthet. Emellett az ügyfélszolgálat segítségét is igénybe lehet venni, melynek a telefonszáma ugyancsak a gondosora.hu felületén található. Papír alapon, azaz postai úton is lehetőség van a regisztrációra.
Baon podcast
- Ne hagyja otthon az önéletrajzát! Közel 400 álláshely közül válogathatnak a börzére érkezők
- Időjárás: mit okoznak a fagyosszentek?
- Fűnyírás vállalkozó nélkül: Kecskemét zöldfelületeit idén nehezebb karbantartani
- Lépésről-lépésre mutatjuk, hogyan tudja módosítani az szja-bevallási tervezetet
- Bemutatjuk az összes támogatási lehetőséget, amivel élhetnek ma a magyar családok