Ünnepség

2023.11.07. 13:03

Átadták a felvidéki emlékszobát Hajóson – galériával

Bensőséges hangulatú ünnepség keretében átadták az 1947-1948-ban Felvidékről Hajósra űzött magyar betelepítettek emlékszobáját. A Hajósi és Császártöltési Felvidékiek Kulturális Egyesülete által szervezett eseményen a két település polgármestere mellett, a Felvidékről érkezett vendégeket, Nagymácséd, Nádszeg polgármestereit és Guta, Szajk, Bonyhád, Lánycsók, Pécsvárad Felvidéki Hagyományőrző Egyesületeinek és a Hajósi Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjait Hirthné Umenhoffer Katalin, a helyi felvidékiek egyesületének elnöke köszöntötte.

Zsiga Ferenc

Hirthné Umenhoffer Katalin, az egyesület elnöke

Fotó: Zsiga Ferenc

 –Valamennyi a Felvidékről magyarországi településekre erőszakkal átköltöztetett magyar élete végéig őrzi, őrizte emlékeit, amelyek sohasem halványultak. Megőrizték ezeket a bútorokat, tárgyakat, ruhaneműket, egyéb kincseket, melyek most itt körülvesznek minket, s amelyek nekik oly sokat jelentettek, egy kis kapaszkodót az édes otthonba. Mi pedig, akik még szintén ezek között a bútorok, tárgyak eszközök nőttünk fel, létrehoztuk ezt az emlékszobát, hogy a következő nemzedékek is megérthessenek, megérezhessenek valamit elődeik múltjából. Ha most minden kiállított tárgy egy-egy a gazdájához fűződő régi történetet mesélne el, bizonyára jókat kacagnánk, csodálkozva hallgatnánk, vagy éppen könnyeinkkel küszködnénk; sőt lehet, keservesen zokognánk. Kérem Önöket, amikor megtekintik majd a kiállítást, erre is gondoljanak!– mondta többi között nyitóbeszédében Hirthné Umenhoffer Katalin.

Ünnepi köszöntőt mondott Balogh Gyárfás. Az egyesület tiszteletbeli elnöke megköszönte Estók Mihálynénak és a képviselő-testületnek, hogy a könyvtár épületéből két helyiséget az emlékszoba kialakítására az egyesületnek átadtak és annak működtetési költségét is az önkormányzat biztosítja. Felidézte, hogy 14 évvel ezelőtt, amikor az egyesület alapítása felmerült, az első szóra negyvenen jöttek össze. Akkor meg is alapították a kulturális egyesületet azzal a nem titkolt céllal, hogy a Felvidékről érőszakkal áttelepített magyaroknak a még fellelhető tárgyi, szellemi, kulturális értékeit összegyűjtsék és azt a nyilvánosság elé tárják. – Tizennégy év elteltével eljutottak ide, hogy a mai napon jelentős állomásához érkeztünk el ennek a folyamatnak – mondta Balogh Gyárfás, hozzátéve, hogy időközben a témában több értékes kiadványt is megjelentettek. 

– Attól nagyobb fájdalom az ember életében, amikor nem önként, hanem kényszer hatására el kell hagynia a szülői házat, szülőföldjét, aligha van, de legalábbis a legnagyobbak közé tartozik. Az én és sokunknak a szülei, felmenői átélték ezt, ezért mindannyiunknak őrködnünk kell, hogy ezek a fájdalmas események soha többé ne ismétlődhessenek meg! A politika mindkét nép, felvidéki magyar, hajósi sváb homlokára sütötte a kollektív bűnösség billogját, ami meghatározóan közös a múltunkban, összetartó erő napjainkban – mondta a tiszteletbeli elnök. 

Estók Mihályné polgármester örömét fejezte ki, hogy a felvidéki emlékszoba a Nemzeti Együttműködési Alap 1,8 millió forintos támogatásából, az önkormányzat felajánlásából létrejött. A városvezető felidézte, hogy 2010-ben, polgármestersége első évében szorgalmazta, hogy Hajósnak ne csak német, osztrák, olasz, hanem felvidéki testvértelepülése is legyen. Mint mondta, örömmel tölti el, hogy immár felvidéki emlékmű, testvérvárosi kapcsolat erősíti a hajósi magyar felvidékiek identitását.  – Hajós ma már elképzelhetetlen lenne a felvidékiek nélkül. Ugyan a két nép sorsa a történelem viharain át viszontagságosan kezdődött, de amint azt az emlékszoba is bizonyítja, azt immár a harmónia, az egymás iránti tisztelet és megértés uralja –  fogalmazott Estók Mihályné. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában