Baon podcast

2023.10.06. 11:20

Újabb jó hír: már a Hetényegyháza felől érkezők is rákanyarodhatnak az Izsáki útra – podcast

Csütörtökön lépett életbe az első forgalmirend-változás Kecskeméten, az Izsáki úton az útépítési munkálatok kapcsán, megnyitották az Olimpiai utcai ágat. Hétfőtől pedig már a Vízmű utca és a Könyves Kálmán körút felől is elérhetővé válik az Izsáki út. A részletekről Kiss Boglárka, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársa adott számot a Gong Rádió Téma műsorában.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba / Illusztráció

Hónapok óta tart Kecskeméten, az 52-es számú főút négynyomúsítása, azaz az Izsáki út és Dózsa György út szakaszainak négysávosítási munkálatai. A nyári, sokat érintő útlezárásokat jelentős részben augusztus végén feloldották, most pedig újabb két korlátozást oldanak fel. 

Olimpiai utcai körforgalom

Október 5-től, csütörtöktől megnyitották a Szil-Coop melletti körforgalom Olimpiai utcai ágát. A belváros irányából érkezők az Olimpia utca irányába is kanyarodhatnak jobbra kisívben, az Olimpia utcából érkezők pedig az M5-ös autópálya irányába tudnak tovább közlekedni. A körforgalom Szil-Coop bevásárló központ felé eső ágát továbbra is kizárólag áruszállítás céljából lehet igénybe venni. A város irányából érkező, személygépkocsival közlekedők a Sport utcai körforgalomnál tudnak visszafordulni, és az Olimpia utcai körforgalmat követően jobbra kanyarodhatnak le a Szil-Coop bevásárló központ irányába. Az M5-ös irányából érkezőknek tilos az Olimpia útra a balra kanyarodás, ők a Sport utca felől tudnak eljutni az Olimpia utcára. 

Kiss Boglárka hozzátette: maradt még néhány korlátozás ebben a körforgalomban, de újabb előrelépés történt.

Vízmű utcai csomópont

További jó hír: október 9-től a Vízmű utca és Könyves Kálmán körút csomópontjának a részleges megnyitása is megvalósul. A meglévő forgalomkorlátozásokat módosítják. A Vízmű utcáról és a Könyves Kálmán körútról egyaránt jobbra, egyenesen és balra is lehet majd kanyarodni. Az arra közlekedőknek a városközpontba történő bejutás sokkal gördülékenyebbe válik. Ugyanebben a csomópontban az M5-ös autópálya bevezető szakaszán továbbra is érvényben lesznek a forgalomkorlátozások, ezekre figyelni kell. A Vízmű utcától az M5-ös autópálya irányába egy sávon, míg a város irányába a Kelemen László utcától két sávon közlekedhetnek az autósok.

Táblák

Nagyon fontos, hogy a forgalmi terelések kiépítése, a kitáblázás az adott napokon napközben történik meg, ezért arra kérnek mindenkit, hogy különösen körültekintően közlekedjen az érintett napokon.

Gyalogosok és kerékpárosok

Folyamatosan épülnek a gyalogosok, a kerékpárosok részére a járdák és a kerékpárutak. Kérik a közlekedők fokozott figyelmet. A gyalogos közlekedésre kijelölt terelőutakat tájékoztató sárga táblák jelölik. 

Jó ütemben haladnak a munkák

Szeptember végével a beruházás készültségi foka elérte a 80 százalékot. Minden az ütemterv alapján halad. A nyár végére az 5-ös főút pontjától, azaz a Katona József Gimnáziumtól az M5 autópálya irányába immár kétszer két sávon történik a közlekedés. Elkészültek a felfestések, valamint az útbaigazító és a KRESZ táblákat kihelyezték. Az 5-ös számú főút csomópontjában bontási munkálatokat végzett az alvállalkozó, földmunkákat épített, aszfalt rétegeket épített, illetve aszfalt burkolatot kaptak a nyomvonal melletti járdák és a kerékpárutak jelentős szakaszai. Folytatódott az Olimpiai utcai körforgalom déli oldalának az átépítése, illetve a Vízmű utcai csomópontnál is dolgozik a vállalkozó. Aszfaltozták a szakaszt. Mindezek mellett a közművek kiváltása és kiépítése is zajlik.

Következő munkálatok

A közvilágítás és forgalomirányítási elemeknek az üzembe helyezése folyamatos. Az 5-ös számú főút csomóponti ágainak a közmű kiváltása, a szerkezetépítés és aszfaltozási munkálatok folytatódnak a következő hetekben. Az Olimpia utcai körforgalomnak a déli ágánál földmunkák, pályaszerkezet-építés, aszfaltburkolat-építés várható. A Vízmű utcai csomópont következő szakaszán a tervezett buszöböl kiépítése is megkezdődik, a kapcsolódó járdaszakaszokkal és a szükséges pályaszerkezetnek a kiépítésével. 

Összefoglalva elmondható: ameddig az időjárás lehetővé teszi a vállalkozó azokat a munkafolyamatokat megvalósítja és befejezi, amelyeket az idei évre tervezett. 

Az építtető és az utakon dolgozók továbbra is kérik az arra közlekedők türelmét és megértését. 

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában