Kiskunmajsa

2023.10.22. 10:12

A hőseink addig élnek, amíg emlékezünk rájuk – galériával

– Magyarország talán legszebb és legtisztább forradalma és szabadságharca az 1956-os, amelynek a mai napig nincs múzeuma, megfelelő és méltó emlékhelyei – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke azon a szombati megemlékezésen, amit az ’56-os hősök és áldozatok emlékére emelt Kapisztrán Szent János kápolnánál tartottak. Az országgyűlési képviselő bejelentette: kezdeményezni fogják az országgyűlésben egy 1956-os múzeum létrehozását Budapesten.

Tapodi Kálmán

A z ’56-os hősök és áldozatok emlékére emelt Kapisztrán Szent János kápolnánál tartották a megemlékezést

Fotó: Tapodi Kálmán

A mozgalom tagjai évek óta tartanak október 23-i megemlékezéseket a majsai kápolnánál, ami a Corvin közi felkelők utolsó főparancsnoka, Pongrátz Gergely végső nyughelye. Az Amerikából hazatérő szabadságharcos a kápolnával átellenben lévő egykori népiskola épületében alapította meg az ország első és mindmáig egyetlen ’56-os múzeumát. Szabadi István országgyűlési képviselő is emlékeztetett erre beszéde során. A pártigazgató hangsúlyozta: a Corvin köz után, a kiskunmajsai a másik olyan helyszín, ahol méltó módon lehet megemlékezni az ’56-os hősökről.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában