Budapesti Corvinus Egyetem

2023.09.19. 17:11

Egyetemi tanárrá nevezte ki Novák Katalin a kiskunmajsai születésű Bozóki Sándort

Novák Katalin köztársasági elnök nemrégiben 123 új egyetemi tanárnak adta át a kinevezését a Sándor-palotában. A kinevezettek között volt a kiskunmajsai születésű Bozóki Sándor, aki a Budapesti Corvinus Egyetemen, immár egyetemi tanárként folytathatja pályafutását.

Tapodi Kálmán

A képen Bozóki Sándor és Novák Katalin köztársasági elnök

Forrás: Beküldött fotó

Bozóki Sándor 1978-ban született. Már az első iskolai évektől matematika versenyekre járt. A majsai általános iskolában Eiler Adrien tanárnő kifejezetten sok figyelmet szentelt a felkészítésére. Neki is köszönhetően nyert felvételt a szegedi Sárvári gimnázium matematika szakára. Az ELTE alkalmazott matematikus szakát követően a doktori fokozatát a Corvinus egyetemen szerezte. 2001 óta a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) kutat, és a Corvinus egyetemen oktat, immáron egyetemi tanárként. Két doktoranduszán kívül, 35 egyetemi szakdolgozat témavezetője.Három hallgatója nyert OTDK első díjat. Vendégoktatóként az ELTE-n, a Műegyetemen és a CEU-n is tartott kurzusokat. 

Kutatási és oktatási területeiben közös a matematika alkalmazásai, optimalizálás, döntéstámogatás, de van geometriai témájú eredménye is: 2015-ben társszerzőivel közösen talált hét, páronként érintkező, végtelen hosszú, azonos átmérőjő hengert. Ezt a problémát még Littlewood, a híres brit matematikus vetette fel az 1960-as évek elején, és fél évszázadig megoldatlan maradt. 

Gyakorlati eredményei közül az egyik leginkább szem előtt lévő a 2009-es szegedi villamos- és trolitender döntési modellezése és a szempontok fontossági súlyainak meghatározásában, valamint a pályázatok szempontok szerinti pontozási szabályainak kidolgozásában való részvétel. 

Bozóki Sándor lelkesen népszerűsíti a matematika szórakoztató oldalát is. Logikai játékokat, ördöglakatokat tervez, készít és gyűjt, országos találkozót szervez, a kutatók éjszakáján játékos programokat tart. Társszervezője a szegedi Agórában található „Kézzelfogható logika – az ördöglakatok csodálatos világa” kiállításnak, amely február végéig látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában