Harminc év

2023.08.26. 16:49

Hálaadó istentiszteleten emlékeztek a majsai református templom építésére – galériával

Hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg arról Kiskunmajsán, hogy harminc éve kezdődött a városban az új református templom építése. A három évtizeddel ezelőtti alapkőletétel résztvevői közül sokan ott voltak a szombati istentiszteleten is.

Tapodi Kálmán

A három évtizeddel ezelőtti alapkőletétel résztvevői közül sokan ott voltak a szombati istentiszteleten is

Fotó: Tapodi Kálmán

1993. augusztus 23. az egyik legjelentősebb esemény a majsai reformátusok életében, hiszen Hegedűs Lóránt püspök jelenlétében akkor helyezték el a leendő templom alapkövét. Az építkezés a város által biztosított telek feltöltésével kezdődött, mert egy igen mélyen fekvő területet kaptak a templomépítésre. 

A majsai reformátusoknak korábban nem volt épített templomuk, előtte közel hat évtizedig a Csontos Károly utca 14. szám alatti imaházban tartották istentiszteleteiket.

Az építkezés kezdetét és hosszú ideig tartó folyamatát is felidézte köszöntőjében Kósa István református lelkész, aki harmincegy éve szolgál a Szank–Kiskunmajsa–Móricgáti Református Egyházközség gyülekezeteiben.

– Tizenhárman voltunk azon istentiszteleten a régi imaházban, amikor elhatároztuk, hogy fogjunk hozzá és csináljuk. Sajnos néha most sem vagyunk többen a vasárnapi alkalmakon. Jó lenne egy kicsit felébreszteni a gyülekezetet, nem csupán azért, hogy többen legyünk létszámilag, inkább, hogy hitben növekedjen a gyülekezet. Mi nem csupán egy civil szervezet vagyunk, ahol jó emberek összegyűlnek egy jó cél, egy jó ügy érdekében, hanem mi Isten népe vagyunk. Ebben a szép, elkészült templomban legyen élő hit, legyenek megtérések, legyenek olyan életfordulások, amik arról szólnak, hogy Jézus a győztes – fogalmazott Kósa István, aki örömmel számolt be a folyamatos építkezés évtizedei során elkészült fejlesztésekről, melyek közül a legújabb egy babaszoba kialakítása volt a templomban, ami mellett egy vendégház is épült.

Az ünnepi alkalomból igei köszöntéseket mondott Vincze-Bodács István, a majsai Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény intézményi lelkésze, Vincze Attila, kiskunmajsai római katolikus plébános és Patkós Zsolt presbiter, Kiskunmajsa polgármestere.

Az ünnepi istentisztelet igehirdetője Somogyi Péter, a Budapest-Fasori Református Egyházközség elnök-lelkésze volt, majd Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese szólt a gyülekezethez.

A hálaadó istentisztelet szeretetvendégséggel zárult református templom udvarán.

Majsán és a tanyavilágában alig voltak reformátusok

Kiskunmajsán és tanyavilágában régebben alig akadtak reformátusok. Egy 1870-es felmérés során 18 reformátust számláltak. Az 1900-as évek elején kezdte meg a református gyülekezet szervezését Varga Sándor István tisztségviselő, de az első istentiszteletre csak 1926-ban került sor. 1931-ben került a szanki parókiára Esze Tamás lelkész, aki szeptember 27-én istentiszteletet tartott Majsán, ahol a település elöljárói közül Terbe István főbíró is ott volt. A feljegyzések szerint ez volt az első alkalom Majsán, amikor a község elismerte a református egyházat. A majsai református templom történetében olvasható, hogy 1927-ben még csak 50-60 reformátust számláltak, 1932-ben már 210 volt a reformátusok lélekszáma. Egy tizenkét éve készült felmérés szerint 309 fő, a lakosság 2,75 százaléka vallotta reformátusnak magát Majsán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában