2023.07.24. 07:00
Ünneplésre várják a volt Helvéciai Állami Gazdaság dolgozóit is!
Augusztus 18-án, pénteken rendezik meg a Szent István napi, Új kenyér ünnepet Helvécián, a Petőfi Sándor Művelődési Ház melletti színtéren. Erre a rendezvényre várják az időseket és a volt Helvéciai Állami Gazdaság dolgozóit is.
Pillanatkép az egykori Helvéciai Állami Gazdaság életéből
Forrás: Petőfi Népe-Grátisz/Dr. Mészáros István, az Állami Gazdaság egykori igazgatójának fotóalbuma
Immár hagyomány, hogy a nagyközség önkormányzata az ünnepség keretében köszönti és ebéddel megvendégeli az időseket és a volt Helvéciai Állami Gazdaság egykori dolgozóit, valamint átadja a helyi kitüntető díjakat, elismeréseket. Az ebéd után zenés műsor szórakoztatja a közönséget, majd Oszvald Marika operett műsora látható-hallható.
Az önkormányzat ezúton is szeretné felhívni a volt Helvéciai Állami Gazdaság egykori dolgozóinak figyelmét, hogyha kedvet éreznek, örömmel fogadják őket egy finom ebédre a rendezvényen. Bíznak benne, idén is szép számban érkeznek volt gazdasági dolgozók, hiszen az egykori állami gazdaság és ők maguk is fontos részesei voltak a település múltjának.
Előzetesen jelentkezni a művelődési ház (06-76/579-082) vagy a polgármesteri hivatal (06-76/579-000/22-es mellék) telefonszámain lehet.