Találkozó

2023.07.23. 17:23

Újra elkezdődött az Ágota tábor – galériával

Elkezdődött a 26. Ágota Tábor a Tass- Alsószenttamási szeretetfaluban. Az állami gondozottak országos találkozóján ötszáz nehézsorsú fiatal vesz részt, akikkel tíz napon át segítő szakemberek, pedagógusok, terapeuták, valamint képzett önkéntesek foglalkoznak.

Pozsgai Ákos

Elkezdődött a 26. Ágota Tábor a Tass- Alsószenttamási szeretetfaluban.

Fotó: Frank Yvette

Az ÁGOTA Tábor (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója által megrendezett egyetlen olyan nyári program, amely nem csupán élményt jelent, hanem terapeutikus jellege miatt gyógyítja a sok traumán átesett, családjukat vesztett fiatalok lelkét, valamint erősíti önbizalmukat. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok az ország minden tájáról pénteken érkeztek ÁGOTA Falvára, ahol az ismerkedés után belakták a gyermekparadicsomot.

A rendezvény megnyitóján Fülöp Attila államtitkár arról beszélt, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a nevelőszülői hálózat támogatásában. Számuk az elmúlt négy év alatt, mintegy háromszáz fővel növekedett.

A hivatalos megnyitót a második napon rendezték, ahol Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta a kormányzat nagy figyelmet fordít a gyermekvédelemre. – A kormány elkötelezett abban, hogy a gyermekvédelem ajtaját minél szélesebbre tárja. A cél, hogy mindazt, ami e mögött az ajtó mögött történik, egyre többen lássák, értsék és át tudják érezni. Ebben kiváló partnereink az önkéntesek, az egyházak és a különböző civil és gazdasági szervezetek – hangsúlyozta Fülöp Attila.

Az államtitkár kifejtette: ehhez két dolog fontos, egyrészt az a szövetség, amelyet az egyházi szereplőkkel az elmúlt években kialakított a kormányzat, a másik pedig, hogy lándzsát tört a kormány a nevelőszülői hálózat mellett, amelyet támogat, ha törik, ha szakad”.

Fülöp Attila szólt a gondoskodásba vett gyermekek iskolai előmeneteléről, hogy a nyolcadik évet befejező diákok több mint kétharmada abba a középiskolába megy szeptemberben, amelyet első helyen megjelölt. A leendő elsősök 88 százaléka pedig az első három helyen megjelölt iskola valamelyikében kezdi meg a tanévet.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke a megnyitón elmondta: az elmúlt években a fiatalokkal folytatott kommunikáció eredményeként rengeteg információt gyűjtöttek. Ezeket beemelték abba az új bűnmegelőzési stratégiába, amelyet nemrégiben a kormány is elfogadott. Az esemény házigazdája Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök köszöntőjében azt kívánta a táborozóknak, hogy minél több élménnyel gazdagodjanak.

Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője a köszöntőbeszédek után hivatalosan is útjára indította a 26. ÁGOTA Tábort. – Idén az önkéntes segítőkkel együtt mintegy ezren vagyunk itt ÁGOTA Falván. Célunk arra bíztatni a gyermekeket, hogy mindannyian feltétel nélkül elfogadhatóak és figyelemre méltóak. Az a hátrány, amivel a hétköznapokban kénytelenek megküzdeni, az előnyükké, erényükké is válhat, ha befogadják azt a sok szeretetet, amelyet közvetítünk feléjük – fogalmazott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában