Ünnepély

2023.07.21. 16:44

Szent II. János Pál pápa ereklyét kap a lakiteleki templom

Szent II. János Pál pápa ereklyét kap a lakiteleki Jézus Szíve Templom, melynek ünnepélyes elhelyezését július 22-én, szombaton 10 órakor tartják. Ezáltal tovább bővül a Lakiteleki Jézus Szíve Templom ereklyéinek sora.

Vajda Piroska

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Szent Imre herceg, valamint Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú ereklyéje mellett, szombaton ünnepélyes keretek között helyezik el Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét, amelyet Stanisław Dziwisz bíboros − Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkára (1978-2005) − adományozott a templom számára. Az ünnepi szentmisét dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek és Bagi Ferenc lakiteleki plébános mutatja be. Az esemény vendége lesz Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője.

Az ünnepi szentmiséről kiadott közlemény szerint Stanisław Dziwisz bíboros június 26-án Krakkóban találkozott Lezsák Sándorral, Bagi Ferenc lakiteleki plébánossal, dr. Bozóky Imre izsáki polgármesterrel és dr. Gerencsér Tibor krakkói főkonzullal. A több mint egy órás beszélgetés végén adta át a bíboros Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét Lezsák Sándornak és Bagi Ferencnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában