Gyász

2023.06.08. 19:00

Elhunyt dr. Gyulai Ildikó, a Kecskeméti Területi Vérellátó főorvosa

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház közösségi oldalán tudatta, hogy elhunyt dr. Gyulai Ildikó, a Kecskeméti Területi Vérellátó főorvosa, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház egykori munkatársa.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház bejegyzéséből kiderül, hogy Gyulai Ildikó 1958. május 12-én született Kecskeméten. 1983-ban szerezte orvosi diplomáját a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán „summa cum laude” eredménnyel. 1988-ban belgyógyászati szakvizsgát tett jeles minősítéssel. 2002-ben transzfúziológiából szakvizsgázott kiválóan megfelelt eredménnyel.

Orvosi pályáját 1983-1992 között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának Belgyógyászati és Kardiológiai Osztályán kezdte. 1998 óta dolgozott a vérellátás területén az OVSZ Kecskeméti Területi Vérellátójában.

A Vérvételi Részleg vezetése mellett elsajátította a teljeskörű preparatív és klinikai transzfúziológiai ismereteket. Az intézeti gyógyszerfelelős, adatvédelmi felelős, csontvelődonor koordinátori feladatokat is ellátta. 2002-ben transzfúziológiai szakvizsgája után az intézetvezető főorvos helyettese lett. 2006-ban a Kecskeméti Területi Vérellátó területvezető főorvosává nevezték ki. 

2019. április 1-től a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház megbízásában állt, transzfúziós osztályvezetői, főorvosi feladatot látott el. 

Mint írták Gyulai Ildikó temetése 2023. június 15-én 15.00 órakor lesz a Kecskeméti Köztemetőben.

A szentmise 2023. június 19-én 18:30-kor kezdődik a Kecskeméti Piarista Templomban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában