Ünnepség

2023.04.20. 15:27

Felavatták az első köztéri szobrot Bócsán – galériával

Ünnepi keretek között avatták fel csütörtök délelőtt Lantos Györgyi alkotását, Bócsa első köztéri szobrát, amely Petőfi Sándort formázza meg, és amelyet Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerület országgyűlési képviselője adományozott a településnek.

Pozsgai Ákos

A szobrot Lezsák Sándor, Szőke-Tóth Mihály és Lantos Györgyi közösen leplezték, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották és megszentelték.

Fotó: Pozsgai Ákos

Petőfi mellszobra a település központjában, a Bokréta téren, az 56-os kopjafa szomszédságában kapott helyett. A költő születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelegnek az emléke előtt az új alkotással, amely az első köztéri szobor a településen. Az avatóünnepség elején Tamás Izabella óvodás mondta el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, majd Szőke-Tóth Mihály, Bócsa polgármestere mondott köszöntőt.

– 200 éve született Petőfi Sándor, nemzetünk és történelmünk egyik legnagyobb alakja, akihez foghatót a világtörténelemben is nehéz találni. Rövid élete ellenére rendhagyót alkotott a magyar és a világirodalom, valamint a történelem számára – hangoztatta a település vezetője, kiemelve, hogy Petőfi motorja volt a magyar nemzet szabadságért vívott küzdelmének, élete végéig hű maradt az elveihez és a hazájához, amely példaként szolgál az utókor számára. A polgármester ugyanakkor felidézte Petőfi humoros, bohém alakját is egy kedves történettel illusztrálva, ami a leírások szerint Kiskunhalason történt meg.

– A kiskunhalasi város vezetés ünnepi ebéddel tisztelte meg Petőfit, a város elöljárói nagyon büszkék voltak az új monogrammal ellátott étkészletre, amiben megterítettek a számára. És amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte vajon mit jelenthet az étkészletbe gyönyörűen belegravírozott KHV (Kiskun Halas Város rövidítése), ő nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy kevés hús volt a levesben – idézte fel a vicces történetet a bócsai polgármester.

A szobrot Lezsák Sándor, Szőke-Tóth Mihály és Lantos Györgyi közösen leplezték, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották és megszentelték.

Az országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy ahol egy óvodás odaáll és elmondja a Nemzeti dalt, ilyen tisztán és egyenesen, ahogy az elhangzott az ünnepség elején, annak a népnek van jövője.

– Egy szoboravató ünnepség mindig a maradandóság ünnepi pillanata, ezt a pillanatot éljük most meg. Ahhoz, hogy egy szobornak legyen térereje, kell a jó család, kell a jó iskola, kell a jó egyházi közösség és kell olyan önkormányzat, amelyik ezt a térerőt próbálja erősíteni a maga módján és eszközeivel – mondta Lezsák Sándor, aki annak a reményének adott hangot, hogy további köztéri szobrok erősítik majd ezt a térerőt és építik a helyi közösséget.

Az avatóünnepség végén átadták a Petőfi iskolai online vetélkedő elismeréseit a díjazott diákoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában