Fejlesztés

2023.03.06. 19:33

Indul a vízmegtartó mintaprojekt Kalocsán

A bátyai mintaprojekt tapasztalatainak felhasználásával, a község, mint gesztortelepülés irányításával Kalocsán jelenleg a tervezés stádiumában van a Life Logos 4 Waters „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért”című program megvalósítása. A fejlesztésről múlt héten tartottak közmeghallgatással egybekötött lakossági fórumot a városházán.

Zsiga Ferenc

A fejlesztésről tartottak fórumot

Fotó: Zsiga Ferenc

A mintegy 35 főnyi, elsősorban az érintett terület közelében ingatlannal rendelkezők részvételével megtartott találkozó résztvevőt Filvig Géza köszöntötte. Kalocsa polgármestere ismertette a terület ökológiai értékeit, majd Szatzker Petra, a projekt szakmai vezetője a program céljáról, a klímaváltozás és az ezzel járó szélsőségek mérséklésére irányuló erőfeszítésekről, lehetőségekről beszélt. 

Mint elhangzott, a Life logos 4 Waters program keretében – a Belügyminisztérium és a szakmai kontrollt biztosító WWF Magyarország együttműködésével – jelenleg két mintaprojekt zajlik a Duna-menti térségben. Az egyiket Bátya önkormányzata valósította meg, itt már a fenntartási időszak második évében jár a hasonló célú, de más területi adottságokra alkalmazott beavatkozás. A másik Bátya koordinálása mellett Kalocsán kívül, Drágszélen és Szakmáron valósul meg.

Az országosan tíznél is több településen tervezett program 2025-ig tart, mintegy 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek 55 százaléka a vissza nem térítendő uniós támogatás. A külső forrást az európai Life program keretében nyerte el a Belügyminisztérium.

Farkas Mátyás, a WWF Magyarország Alapítvány munkatársa a projektet, annak környezetét és természetvédelmi vonatkozásait ismertette. Az előadó rámutatott: Kalocsa térségében is egyre szárazabb az időjárás, szélsőségesebbek a csapadékviszonyok, így a program ezekre együttesen keresi a megoldást.

Ennek egyik fontos lehetséges módja a zöld-infrastruktúra fejlesztése, amelyet hazánkban a világ különböző részeiről hozott, értékes tapasztalatok is segítenek. A szakember szerint a faállomány őshonos elemeit megtartják, az itt élő állatok, madárfajok, hüllők, kétéltűek, halak életterét megóvják, sőt, javítják a létfeltételeiket. Amennyiben a vízszint egy kritikus szint alá csökkenne, a víz utánpótlását a közeli Vajas-csatornából biztosítják.

A terület természetközeli állapotát semmiképp nem kívánják megváltoztatni

Fekete Csaba, a gesztortelepülés Bátya polgármestere a konkrét elképzelésekről szólva az öt területrészt egyenként is bemutatta be. Mint hangsúlyozta, a terület természetközeli állapotát semmiképp nem kívánják megváltoztatni. Ezt a kijelentést a hallgatóság érezhetően megnyugvással fogadta.  Mint rámutatott: a közeli Vajas-csatorna vizét szükség esetén zsiliprendszerrel és más szükséges vízépítési művekkel vezetik a területre. Ugyanakkor sportolási lehetőség, tanpálya, egy fedett, oldalain részben nyitott épület is szolgálja majd a kalocsaiakat. A terület iskolai foglalkozások, baráti összejövetelek, kisebb városi rendezvények megtartására is alkalmas lesz. Az érdeklődők kérdéseiből és az azokra adott válaszokból kiderült, hogy a természeti értékek, a terület szél elleni védelme olyan közös ügy, amely a lakossággal történő jó együttműködést a jövőre nézve is megalapozza. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában