Értékelés

2023.02.27. 07:00

Öt településen is elindul a vízmegtartó program Bács-Kiskunban

Bátyán a már sikeresen megvalósított, a Belügyminisztérium által összehangolt Life-Micacc vízmegtartó projekt kétéves tapasztalatait értékelték a szakemberek. Az eseményen Mindszenti István, dusnoki és Pandur Gábor, drágszéli polgármester is részt vettek. A Fekete Csaba bátyai polgármester irányításával megvalósult projekt tapasztalataira építve, a fejlesztés a három községen túl, Foktőn és Kalocsán a Life Logos4 Waters program keretében folytatódik.

Zsiga Ferenc

Fekete Csaba, Pandur Gábor és Mindszenti István polgármesterek a helyszínen tekintették meg a bátyai záportározót

Fotó: Zsiga Ferenc

Bátya község, mint gesztortelepülés Kalocsa várossal, Foktő, Dusnok, Drágszél községekkel 2022-ben kötött elvi együttműködési megállapodást a felszíni és felszín alatti vizek megtartásáról. A szakmai alapokat a Bátyán már sikeresen, hasonló célból két éve megvalósított Life-Micacc projekt adja, amelyet már eleve a folytatás előkészítésének szántak. 

A bátyai művelődési házban folytatott szakmai beszélgetést követően a téli csapadékos időjárás ellenére alacsony vízállású, új záportározónál is jártak a tanácskozás résztvevői.

– A tavalyi rendkívül aszályos év különösen rávilágított azokra a jogos aggodalmakra, amelyek szerint a klímaváltozás káros következményeit csak rendkívül körültekintő szakmai munkával, szemléletbeli változásokkal lehet ellensúlyozni. A tapasztalataink egyrészt pozitívak, másrészt negatívak. Az, hogy a lakosság milyen kedvezően fogadta, az egy nagyon jó tapasztalás. Mint ahogy az is, hogy amiért ezt a tavat létrehoztuk, a csapadékvíz idevezetése, az megvalósul. Sajnos, ami negatívum, hogy olyan mértékű vízvesztésünk van, a talajvíz szintje annyira csökken, hogy igazán most szembesültünk azzal, ez mekkora nagy probléma. Ezzel természetesen nem csak nekünk, hanem az összes településnek szembe kell majd néznie. Azt gondolom, nagyon sok megoldást kell létrehozni ahhoz, hogy a talajvízszint csökkenést legalább lassítsuk, de ha megállítjuk, akkor nagyon nagy dolgot hoztunk létre – mondta a helyszínen Fekete Csaba.  

A községvezető hozzátette, hogy Dusnok és Drágszél polgármesterei a hamarosan öt településen, Bátya gesztorsága mellett induló Life Logos4 Waters program helyi képviselőiként vannak jelen. Ebbe a körbe tartozik Kalocsa és Foktő is. Mind az öt településen egy-egy vízmegtartó megoldást szeretnének létrehozni, de mindenhol másfajtát. Még a célok sem teljesen ugyanazok, ám a vízmegtartás mindenhol elsődleges.

– A pénzügyi forrás három részből tevődik össze: az EU közvetlen támogatásából, belügyminisztériumi támogatásból, illetve önrészből. 

Ez utóbbit egyelőre Bátya biztosítja, de erre is pályázni fogunk. A Belügyminisztérium adja a projekt menedzsmentjét, itt helyben egy koordinátort, egy félállású klímaadaptációs referenst, egy részmunkaidős pénzügyest és egy részmunkaidős szakmai vezetőt alkalmazunk. Ők viszik a végig a projektet a négyéves időszak alatt – tudtuk meg Fekete Csabától. 

Mint fogalmazott, a bátyai bemutató jellegű beruházás azért fontos, mert erre lehet a most induló projekteket alapozni. 

– Abban bízom, hogy a most szövetkező öt település ugyan különböző mértékben, de külön-külön is az induló beruházásnak a nyertese lesz. 

Bátya, mint gesztortelepülés közreműködésével olyan vízmegtartó megoldások valósulhatnak meg az együttműködő településeken, amelyek majd a továbbiakban – a lehetőségek szerint – még más helyeken is hasznosultnak – mondta. 

Kalocsán lakossági fórumot tartanak a tervekről

Fekete Csaba elmondta, hogy a kalocsai projekt terveit előzetes véleményezésre már beadták, és március 2-án, a kalocsai városházán 16 órától egy lakossági fórumot tartanak, a WWF Magyarország és a Belügyminisztérium részvételével. 

– Hívjuk, várjuk a lakosságot, hogy értsék az emberek, mit akarunk létrehozni.  Kalocsán a „gyümölcs utcák” végében öt olyan mély fekvésű terület van, amelyek az adottságai eltérőek.  Ezek vízmegtartására különböző megoldások születtek, melyekről a fórumon beszámolunk – közölte Bátya polgármestere. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában