Megmérettetés

2022.10.09. 14:05

Harmadik helyezést értek el a Bács-Kiskun megyei tartalékosok a járőrversenyen

A békéscsabai Szent István téren tartott zárórendezvénnyel és az eredményhirdetéssel vasárnap délelőtt befejeződött a tartalékosok számára szervezett Sárgarigók vonulása 2022 elnevezésű országos és nemzetközi járőrverseny.

baon.hu

Bronzéremmel térhettek haza a Bács-Kiskun megyei katonák.

Fotó: Für Henrik/beol.hu

A harmadik helyen a Bács-Kiskun megyei 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj végzett, második lett a Békés megyei 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj, míg az első helyet a Lengyel Területvédelmi Erők Krakkói 11. Könnyű Lövész Zászlóalja érdemelte ki – írja a Für Henrik.

Az eseményen Oszlács Norbert szakaszvezető, a program narrátora ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka résztvevőkhöz írt levelét.

Köszöntőjében dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, a honvédelem ma is nemzeti, össztársadalmi ügy, valamennyi magyar állampolgár feladata és kötelessége.

– A haza nem csak a földrajzi jelen, hanem a földrajzi múlt is és nem csak történelmi múlt, de történelmi jelen is. Így szüntelenül tennünk, dolgoznunk kell érte – tette hozzá. – Erős honvédség nélkül nincsen erős Magyarország, jelentős önkéntes tartalékos állomány nélkül pedig nincsen erős honvédség. Ezért is különösen fontos a jeles történelmi előd, a 101. gyalogezred sárga parolija után kapott ragadványnévnek is emléket állító Sárgarigók vonulása elnevezésű járőrverseny.

A versenyen a lengyel és a német résztvevők is derekasan helytálltak.
Forrás: Für Henrik / beol.hu

Dr. Szaló Péter tartalékos őrnagy a Magyar Tartalékosok Szövetsége részéről elmondta, a világban zajló folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a tartalékosokra háruló feladatok időtartama és komplexitása is jelentősen nőni fog. Kiemelte, a Sárgarigók vonulása elnevezésű járőrverseny során a tartalékosok az alapkiképzésen elsajátított tudásukat mérték össze, igazolva a verejtékes órák, karcolások, rándulások szükségszerűségét.

Baráth István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka zárszavában a tizenhét csapat, köztük a lengyel és a német résztvevők helytállását emelte ki. Mint elmondta, a tartalékosok szabadidejüket feláldozva a családjuktól távol hajlandóak szolgálni a magyar hazát. Hozzátette, jelenleg több mint 11 ezer tartalékos van országos szinten, amit rövid időn belül 20 ezerre szeretnének növelni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában