Vádirat

2024.05.06. 09:43

Kiszolgáltatott nőket és feleségét kényszerítette prostitúcióra a kecskeméti férfi

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét – kihasználva kiszolgáltatottságukat – rávette, később pedig akaratuk ellenére kényszerítette, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak az általa közvetített személyek részére.

Baon.hu

A vád szerint egy kecskeméti férfi az unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. Lakhatási problémák miatt 2018-ban a férfi ismerősei bérlőként hozzájuk költöztek. Miután a bérlők szakítottak, a pár férfi tagja elköltözött, az ismerős nő a házaspárral maradt. A férfi a jövedelmük kiegészítése céljából hirdetést adott fel a feleségéről és az ismerős nőről készített, a nemi vágy felkeltésére alkalmas fényképekkel. A hirdetésre jelentkezőkkel a férfi tartotta a kapcsolatot, ő határozta meg a szexuális szolgáltatások ellenértékét, amit a kuncsaftok minden esetben neki fizettek ki. A férfi nemcsak jelen volt az intim együttlétekkor, de még videót és fényképeket is készített azokról. A nők kezdetben önként vállalták mindezt, később azonban a sírva tiltakozó feleségének akarata ellenére is szexuális szolgáltatást kellett nyújtania.

prostitúció, vádirat, bűnügy
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Időközben az asszony házasságon kívüli kapcsolatából született, nagykorú lánya is hozzájuk költözött az élettársával. Amikor az élettárs börtönbe vonult, a fiatal nő a munkahelyeit váltogatva, megélhetést biztosító, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett. Egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetét felismerve és kihasználva a férfi az utcára kerüléssel fenyegette meg a lányt, aki először nemet mondott a prostitúciós munkára. Ekkor azonban a férfi dühében tört-zúzott a házban, végül a fiatal nő választási lehetőség hiányában 2020 nyarán vállalta, hogy az anyjával és a másik nővel prostitúciós tevékenységet végez. A fiatal nő néhány hónap múlva annak köszönhetően menekült meg a kilátástalan helyzetből, hogy az egyik visszatérő kuncsafttal szerelmi kapcsolatba került és külföldre távoztak.

A férfinak amiatt is felelnie kell, mert a világhálóról olyan videófelvételeket töltött le, amelyeken 12 év alatti gyermekek szerepelnek felnőttkorúakkal végzett szexuális cselekmény közben.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit az emberkereskedelem és kényszermunka többszörösen súlyosabban minősülő – rendszeres előny céljából, szexuális cselekmény végzése érdekében, a kiszolgáltatott helyzet kihasználásával rábírással és fenyegetéssel elkövetett – bűntettével, továbbá kerítés és gyermekpornográfia bűntettével vádolja. Az ügyészség vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat.

A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában