Kunsági borvidék

2022.10.01. 14:35

Az aszály ellenére jó borokra számítanak Bács-Kiskun megyében

Az idei szüret ugyanolyan változatos, mint a korábbiak voltak. Meglepő azonban, hogy az aszály után nagyon jó beltartalmú szőlőket szüreteltünk. Igaz, mennyiségileg többnyire csak 70 százaléknyi volt a bogyókból a lékinyerés – nyilatkozta hírportálunknak a tabdi Sinkovicz–Kiss Borászat borásza a település szüreti napán.

Barta Zsolt

Sinkovicz Marianna: Nagyon jó rozéra számíthatnak a borkedvelők.

Fotós: Barta Zsolt

 Sinkovicz Marianna elmondta, hogy a savasabb jellegű szőlőknél a savak talán nem olyan karakteresek a forróságnak köszönhetően. Ez tapasztalható a generosa vagy az olaszrizling esetében. A mustok szépen tisztultak, és közel három-négy nap alatt megerjedtek. Minden szőlőfajta esetében 10-14 nappal hamarabb zárult le a szüret, mint a korábbi években. Szép borok születnek, és mivel a Kunsági borvidéken a termékek jellemzői a frissesség és az üdeség, ezzel nem lesz gond – mondta. Az idei Irsai Olivértől és a cserszegi fűszerestől nagy bort várunk – hangsúlyozta Sinkovicz Marianna.

Az aszállyal kapcsolatban elmondta, hogy a szőlők esetében az idősebb ültetvények jobb termést hoztak, illetve azok, amelyeket öntözni tudták a termesztők.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában