2022.10.10. 18:46
Átadták a megújult községházát Érsekhalmán
Átadták Érsekhalmán a felújított Károlyi Mihály és Zrínyi utcát a napokban. Az említett utak építését a Magyar Falu Program több mint 35 millió forintos támogatásából valósították meg. A helyszínen Zsigó Róbert honatya köszöntötte a lakosokat.
Átadták a községházát.
Fotó: Márton Anna
Bekő Csaba polgármester kiemelte, hogy a felújításnak köszönhetően az érintett utcák útburkolatának karbantartási költségei jelentősen csökkentek. A projekt eredményeképpen az utcákban történő közlekedés sokkal biztonságosabbá vált.
A községházát is átadták, melynek felújítása 29,3 millió forintos Magyar Falu Programból, valamint közel 15 millió forintos Terület-és Településfejlesztési Operatív Program forrásból valósult meg.
– Az önkormányzati részben a padlóburkolatok és a vizes blokkokat is felújítottak. A homlokzati nyílászárókat korszerű hőszigetelt üvegezésű nyílászárókra cseréltük, valamint a homlokzati falakon utólagos hőszigetelés készült. Az épületben új gázkazánt is beszereltünk, radiátoros hőleadókkal. A felújítással érintett helyiségekben greslap burkolat készült, amely jól tisztítható. A belső falfelületek javítása és festése is megtörtént. Az összes vizes helyiségben új szaniterek kerültek elhelyezésre. Sor került akadálymentes rámpa és korlát kialakítására. A meglévő járda elbontását követően egy új járda és elő lépcső készült korláttal. A bejáró parkoló megújult, egy új mozgáskorlátozott parkolót is kialakítottak – mondta a polgármester.
A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program projekt során a Polgármesteri Hivatal és a Rendezvényterem épületét újítják fel. A beruházás során padlás szigetelési, külső szigetelési, nyílászáró csere – fűtéskorszerűsítési munkák történnek az érintett részeken valamint napelemes rendszert is kiépítenek. A projekt keretében akadálymentes mosdót is kialakítanak az intézményben.
Zsigó Róbert köszöntőjében kiemelte, hogy a Kormány egyik legfontosabb feladata az elmúlt években az volt, hogy fejlessze a településeket, a legkisebbeket is, azért hogy az ott élők megfelelő körülmények között tudják igénybe venni azokat a szolgáltatásokat amelyeket az állam és az önkormányzat biztosít számukra.
– Nem is volt eredménytelen ez a munka az elmúlt időszakban. Korábban sikerült orvosi műszereket beszerezni, utakat felújítani. Megújulhatott az óvoda, az iskola, játszóteret építettünk és rendbe tettük a temetőt is. Amellett, hogy rengeteg dolgunk van még azt gondolom, hogy arra amit közösen elértünk mindannyian büszkék lehetünk
– sorolta Zsigó Róbert .