2024.05.12. 19:57
99 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Izsáki úti kórház
A kecskeméti kórháztörténet újabb szeletét mutatjuk be legújabb múltidéző cikkünkben. A régi Izsáki úti kórház mellett az új megyei „sárga” kórház múltjából idézünk fel mérföldköveket.
A nosztalgiázáshoz a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban megjelent múltidéző írásunkat vettük alapul, a kort megidéző régi képeslapok Sebestyén Imre képeslapgyűjtő hagyatékából származnak.
Kórháztörténet: visszatekintés 100 évvel ezelőttre
Az utóbbi múltidéző írásainkban az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején épült laktanyákat mutattuk be, illetve az Erzsébet laktanyához kapcsolódóan a kórházak történetével is foglalkoztunk. A múltidéző visszatekintést most a kórház bővülésével, új szárnyainak építésével, és az új kórház építésével folytatnánk ismét a megyei kórház honlapja, dr. Réthy Aladár kórháztörténete segítségével.
Mint arról legutóbb írtunk a XX. század elején épült Erzsébet laktanya területén volt a csapatkórház, mely bekapcsolódott a kecskeméti betegellátásba. Ezekben az években a város számos pontján volt kórház, míg végül 1925-ben nyitotta meg kapuit az Izsáki úti kórház, ahol a belgyógyászat, tüdőosztály kapott helyet, és ezzel a kórház befogadóképességét 260 ágyra növelték. Megindulhatott a szakmák önálló osztállyá szervezése, így jött létre 1927-ben az önálló szülészeti osztály. A megyei kórház 1934-ben kapta meg az első röntgenkészüléket, melyet a belgyógyászati osztályon helyeztek üzembe.
![izsáki úti kórház](https://cdn.baon.hu/2024/05/XOiLJbghjWs9WCnFOq1dfMYeR3QhYVjpvja_uwLdDsk/fit/1200/727/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3OGFhOTUzMDUxMDQwYWE4YzQyZjdmN2U3MmYzNDY2.jpg)
Fotó: Sebestyén Imre hagyatéka
Epreskerti és Cserepes kórház
A megyei kórházzal párhuzamosan egy ideig több kórházi intézmény is működött. Az epreskerti kórházrészben a fertőzőosztály és a heveny fertőző, a bujakórosok osztálya és az elmemegfigyelő volt. A Piaristák terén lévő Cserepes Kórház 1948-ig fogadta a betegeket, a költözés 1947-ben kezdődött meg az Izsáki úton üresen álló csapatkórházba, s itt helyezték el a laboratóriumot is. A 260 férőhelyes közkórház ekkor négy különböző telephelyen működött.
Folyamatosan bővült
A megyei kórház az évek alatt folyamatosan bővült is. 1950-ben 14 ágyas tüdőosztályt, 1951-ben 34 ágyas gégeosztályt állítottak fel. Ebben az évben épült fel a Piaristák terén a központi rendelőintézet. 1952-ben már 372 ággyal működött a kórház, ugyanebben az esztendőben a bőrgyógyászati osztályt a Nagykőrösi utcában helyezték el. 1953-ban megépült a proszektúra és a laboratórium különálló épülete az Izsáki úti kórház területén. Ekkor szervezték meg a véradó-szolgálatot és a fog- és szájsebészeti betegek ellátását is.
A vérellátás 1958 októberétől új, modern épületbe költözött. 1959-ben önálló gyógyszertárt állítottak fel, majd 1960-ban elkészült az úgynevezett felvételi épület, ahol a kórházigazgatás, a gazdasági hivatal és a gyógyszertár nyert elhelyezést.
![izsáki úti kórház](https://cdn.baon.hu/2024/05/9xsWsA1sF9CXa3adGCO6Gymn4XJSDhXDQph76-8xH0o/fit/1200/766/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljNjA5Njc2ZjdiYTRkMTliMGY4YWQ2MDMyYTliNjhm.jpg)
Fotó: Sebestyén Imre hagyatéka
Felvetődött az új megyei kórház ötlete
Egy idő után már felvetődött az új megyei kórház építésének gondolata. A Bács-Kiskun Megyei Tanács 1973-ban hagyta jóvá a 680 ágyas kórházi beruházás programját. Az alapkő letételét 1975. április 25-én tartották meg, augusztusban pedig megkezdődött az építkezés. 1977-ben elkészült az orvos-nővérszálló 240, ugyanekkor létesült a bölcsőde 40, és az óvoda 95 férőhellyel. 1978-79-ben átadták a transzformátor- és a kazánházat, a 3000 adagos konyhát és 3 tonna/nap teljesítményű mosodát.
Megnyílt az új létesítmény
1980 novemberében megkezdődött az átköltözés, beüzemelés. 1980. december 22-én a Nyíri úti központi tömb 680 ággyal működőképesen beindulhatott. Ezzel a kórház történetének új fejezete kezdődött meg.
A 680 ágyas új kórházzal nagy előrelépés történt a betegellátásban, mind befogadóképesség, elhelyezés, valamint a magas színvonalú, korszerű gyógyítás lehetőségeit tekintve. Így Kecskeméten már 1625 kórházi ágy számos olyan feltételnek tudott eleget tenni, melynek révén érvényesíthetővé váltak a korszerű egészségügyi, szervezési és betegellátási elvek.
![kecskemét, képeslap](https://cdn.baon.hu/2024/05/4HAWHRK253AgjUV4JSP10Xjd4xNeAtN1BN7ebD2Ip4A/fit/1200/738/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3ZTBiNTE2MTgwZTQ2MWQ4MWEzNjhmYjNkNDgxODVl.jpg)
Fotó: Sebestyén Imre hagyatéka
A kórház fejlődése folytatódott az elmúlt évtizedekben is. Megépült többek között az új bőrgyógyászat, az onkoradiológiai központ, dializáló állomás, és technológiailag is folyamatosan fejlődött. Mintegy 10 éve felépült a kórház új szárnya, illetve a közelmúltban többek között az egynapos sebészet és az új nővérszálló.
Az Izsáki úti kórház tovább működött hosszú időn át, több osztállyal. Évekkel ezelőtt, a megyei kórház bővítése után azonban lebontották, a helyén a Neumann János Egyetem Campusa épült fel.