Galériával

2022.10.16. 17:30

A békéért imádkozott a hívekkel Böjte Csaba atya Tompán

Együtt imádkozott a békéért a hívekkel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Tompán, a Kapisztrán Szent János-templomban, ahol Hozdik Zsolt plébános, érseki tanácsossal mutatott be közös szentmisét vasárnap délelőtt.

Pozsgai Ákos

Böjte Csaba (középen) az isteni gondviselésről szólt a szentmisén

Fotó: Pozsgai Ákos

A jeles alkalomra Kiskunhalasról és a környező településekről is sokan érkeztek, a templom közepén elhelyezett perselybe gyűjtött adományt a Böjte atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyerekek javára ajánlották fel. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Jelenleg 2500 gyermekről gondoskodik intézményeiben és további százakról a nevelőszülői rendszerben.

Böjte Csaba szentbeszédében az isteni gondviselésről szólt. – A Jóisten nem akarja helyettünk a problémákat megoldani, azt szeretné, hogy mi küzdjünk, erősebbek és ügyesebbek legyünk. Fontos ezen gondolkodni, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap, nehéz idők jönnek. Fel kell, hogy készítsük magunkat a nehézségekre – hangoztatta a szerzetes, aki beszélt az Ukrajnában zajló háborúról is, közösen imádkozott a hívekkel a békéért.

Hozdik Zsolt tompai plébános a szertartás végén elmondta, hogy a következő vasárnap, október 23-án lesz a templom búcsúja, ezen a napon van Kapisztrán Szent János ünnepe, ami egyben az 56-os forradalom évfordulója is.

– Ezért a hazánkért, az egyházunkért és a hősökért is imádkozni fogunk, akik 1956-ban vagy más alkalommal életükkel, szabadságuk és jogaik elvesztésével fizettek, megküzdöttek hazánk jövőjéért, a kommunizmus ember- és keresztényellenes igája alóli szabadulásért – emlékeztetett Hozdik Zsolt, aki elmondta azt is, hogy a templombúcsút vasárnap dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek fogja celebrálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában