Számtalan aranyköpést gyűjtött össze hosszú pályafutása során a kecskeméti tanárnő

„A kenguru a fiait az bukszájában hordja”; „A mondat alkotmánya (állítmánya)”; „Kutató névmás (mutató)”; „A szarvasmarha tőkéjéből fejik a tejet (tőgyéből)”; „A tiszakötő káros rovar (szitakötő)”; „A hal pikkelyekkel szaporodik (ikrákkal)”; „A hal ikrekkel szaporodik (ikrákkal)”; „A Baktériumtérítő és az Egyenlítő (Baktérítő)”; „A zöldszemű ostorost horoszkóppal lehet látni (mikroszkóppal)”; „A várvédők a vár elé vágóhidat építettek (csapóhidat)” – ezeket és ehhez hasonló diák aranyköpéseket jegyzett le pályafutása 40 éve alatt Szűcsné Márki Ibolya, aki a nyár elején vehette át a pedagógusi munkásságáért a vasdiplomát. A helvéciai Ludastói tanyasi iskolában, a Felső-Jakabszállási tanyai iskolában és Kecskeméten, a Máriavárosi iskolában tanító pedagógus a kezdetektől örömmel jegyezte le tanítványai elszólásait. Ez a szenvedélye egészen a tanítóképzős tanulmányáig nyúlik vissza.

– Kecskeméten, a tanítóképzőben Pimper Erzsébet Eliz néni magyar-történelem szakos tanárnő nagyon szigorú volt, ugyanakkor nagyon művelt, határozott jellem. Egyetemi szinten oktatott minket. Mi, lányok azonban nem voltunk annyira precízek, mint szerette volna. Elégedetlenségét sokszor egy-egy beszólással illette, ezen aranyköpéseket pedig én elkezdtem leírni a könyveim sarkára. Eliz néni persze azt hitte, hogy az ő általa elmondott tananyagot jegyzetelem akkora elánnal. 

– elevenítette fel emlékeit Szűcs Imréné.

Ezeket az aranyköpéseket mai napig őrzi a vasdiplomás pedagógus, és az osztálytalálkozókon előveszi a többiek örömére is.

– Eliz néninek nagy elvárásai voltak velünk szemben, ezért sokat követelt tőlünk. Szerintem volt is foganatja, elmondhatom, hogy az osztályból szinte mindenki maradt a pedagóguspályán, és ez neki is köszönhető – jegyezte meg Szűcsné Ibolya.

Íme néhány frappáns aranyköpés Eliz nénitől. A jelszava az volt: „Mindig a zavarosban halásztok!”, de a többit is szívesen mondta. „Nem aszalt gyümölcsöt és préselt virágot hoztam nektek, hanem friss tudományt”, „A logikátlanság magas iskolájába jártok”; „Ha belépek ebbe az osztályba, úgy érzem, mintha a Sóhajok hídján mennék át”; „Feleleteitek vérszegények, gyökér és háttérnélküliek”; „Nem színházban vagyunk, ahol a súgó állandóan működik”; „Makacsul lehorgonyoztatok a tudatlanság fenekén”; „Neveteket bevéshetnétek a botrányszótár első lapjára díszbetűkkel”; „Nem mosollyal kell korrigálni a hibát”; „Ti vagytok a rézsútpislogás nagymesterei”; „Mint egy tank, úgy száguldotok át a történelmen”; „Makacsul beletemetkeztek a múltidők ábrándjaiba”; „Ne világfájdalmat sűríts az arcodra!”

– Őrzöm a jegyzeteimet, olykor-olykor előveszem, nosztalgiázom velük. Mai napig emlékszem minden pillanatra, hogy Eliz néni mikor melyiket vágta a fejünkhöz. 

Nagyon szerettem Helvécián és Jakabszálláson is a tanyai iskolákban oktatni, családias légkörben a gyerekek mindig szót fogadtak, nem volt fegyelmezési gondunk. Később a nagyvárosban, a Máriavárosi iskolában az volt számomra izgalmas, hogy egykori iskolámban állhattam a katedrára. Leírhatatlan érzés volt abban az osztályban, iskolában tanítani, ahol egykoron én magam ültem az iskolapadban – emlékezett vissza.