Verseny

2022.09.13. 11:56

A leghumánusabb elsősegélynyújtók lettek a hartai diákok

A hartai Ráday Pál Általános Iskola hatfős alakulata nyerte a leghumánusabb elsősegélynyújtó csapat különdíját a Magyar Vöröskereszt 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenyének múlt hétvégi, Budapesten rendezett döntőjében. A Gégény Márk, Kamp Kristóf, Király Zétény, Nagy Alexa, Nagy Kinga Boglárka és Vajda Levente alkotta gárdát Pécsi Krisztina készítette fel – tudatta közleményben Szeitzné Nyírő Csilla, a Magyar Vöröskereszt kalocsai szervezetének vezetője.

Baon.hu

Illusztráció

Fotós: Shutterstock

A nyilvános versenyt szülők, gyerekek is figyelhették nézőként szeptember 10-én szombaton, a főváros több pontján kialakított helyszíneken. A feladatokat a segélyszervezet mellett az Országos Mentőszolgálat segített összeállítani, azzal a céllal, hogy a gyermekek minél korábban megismerkedjenek az elsősegélynyújtás alapjaival.

A Nemzetközi Vöröskereszt európai szervezetei 2000-ben kezdeményezték, hogy minden év szeptemberének második szombatja legyen az elsősegélynyújtás világnapja. Azért indítványoztak egy országhatárokon átívelő programot, mert a statisztikák szerint a szemtanúk bepánikolnak és alapvetően tehetetlenek, például váratlan rosszullétet, vagy utcai, munkahelyi balesetet láttán. Ha többen lennének, akik rögtön tudják, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben, rengeteg életet lehetnek megmenteni, hiszen a mentők – akármilyen gyorsak legyenek – lekéshetik az elsősegélynyújtás kritikus első néhány percét.

A Magyar Vöröskereszt az elsősegélynyújtás hatékonyabb és szakszerűbb működése érdekében tanfolyamokat szervez munkahelyeken, lakóközösségekben, iskolákban és óvodákban is, sőt, az oktatási intézmények valamennyi típusában működnek ifjúsági Vöröskereszt-csoportok, vagy alapszervezetek. A tőlük tanultakat regionális és országos versenyeken demonstrálhatják a fiatalok – ahogy tették azt múlt szombaton, a hartai kisdiákok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában