Útinform

2022.07.04. 07:17

Ezeken a helyszíneken számíthatunk közúti munkálatokra Bács-Kiskun megyében

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani hétfőn Bács-Kiskun megyében.

baon.hu

Illusztráció.

Fotós: Shutterstock

Illusztráció.

Fotós: Shutterstock

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást hétfőre vonatkozóan:

Gyorsforgalmi út:

Az M5-ös autópályán,
– Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, a Röszke felé vezető oldalon az elválasztó sáv növényzetét gondozzák. Reggel fél 7 és délután fél 6 között a belső sávot kerítik el mozgó tereléssel, a 98-as és a 103-as kilométer között.
– Hasonló munkát végeznek Szeged és Röszke között. Délelőtt a határ felé vezető oldalon dolgoznak, majd déltől állnak át a főváros felé vezető oldalra. Mindkét helyszínen a belső sávot zárják majd le, a 170-es és a 173-as  kilométer között. 

Főutak:

Az 5-ös főúton, Kecskeméten, a Budai úton turbó körforgalom épül. A 83-as  kilométernél a többsávos szakaszon sávlezárás mellett dolgoznak. 

A 44-es főutat, Kecskemétnél a „Repülős” körforgalom és a szentkirályi elágazás közötti, közel 3  kilométeres szakaszon felújítják. A munkálatokat 500 méteres szakaszokban végzik, félpályás lezárás mellett. Napközben 8 és 18 óra között jelzőőrök irányítanak.

Az 52-es főúton, Kecskemét határában felújítják az M5-ös autópálya és a fülöpházai elágazás közötti szakaszt. Az 5-ös és a 18-as  kilométer között helyenként félpályás lezárást vezettek be. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

Az 54-es főúton,
– Kecskemét térségében, az 1-es és a 6-os  kilométer között burkolatjavítás miatt mindkét oldalon egy sávot lezártak. 
– Jakabszállás és Bócsa között felújítják a burkolatot, illetve a padkát és az árkot teszik rendbe. A 18-as és a 36-os  kilométer között helyenként a fél útpályát lezárták.

Az 55-ös főúton, 
– Baján felújítják a Szegedi úton lévő vasúti átjárót, ezért azt várhatóan július elejéig (5-én, keddig) lezárták. Kerülni a Keleti krt.
– Baja és Mélykút között kaszálnak. A 65-ös és a 104-es  kilométer között útszűkület mellett dolgoznak. 

Az 511-es főúton, Baja elkerülő szakaszán, a Keleti körúton csomópontot építenek. A 3-as  kilométernél irányonként csak egy-egy sáv autózható. 

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun megyében,
– az Öregcsertő és a keceli bekötőút közötti úton az 55-ös  kilométernél lévő hídon félpályás korlátozás van érvényben. 
– a Bócsa és Kiskunmajsa közötti útszakaszon, a 12-es km-től a 27-es  kilométerig felújítják az útburkolatot, mely helyenként félpályás lezárást okoz.  
– Nyárlőrincen, az Iskola utcában a burkolatot újítják fel. 50 méteres szakaszon útszűkületen kell áthajtani.

Kamionstop:

A kamiontilalom ezen a hétvégén (július 9-10.) szombaton már 15.00-tól vasárnap 22.00-ig tiltja a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedését a hazai utakon. 
Változás! 2022 júliusában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 15 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22 óráig tart. A júliusi hétvégéken a kamionstop belföldi-nemzetközi viszonylatban, valamint minden környezetvédelmi kategóriás járműre egyaránt vonatkozik, azonban adott a határról történő hazagurulás lehetősége, különböző feltételek mellett.
A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig, vagy az első lerakóhelyig júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is elmehetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában