Galériával

2022.06.28. 10:54

Színes programokkal készültek a 20. borotai falunapra

Átadták a falu emlékplakettjeit, főzőversennyel, gyermekprogramokkal, könnyűzenei koncertekkel és retro fesztivállal ünnepelték az elmúlt szombaton a borotai falunapot, amely a Kicsi Vagyok Én Alapítvány és Magyar Falu Program támogatásával valósulhatott meg.

Pozsgai Ákos

A helyi óvodások és általános iskolások is felléptek a falunapon. Fotó: Pozsgai Ákos

Idén huszadik alkalommal rendeztek falunapot Borotán az elmúlt szombaton. A helyi spotpályán gyűlt össze a falu apraja-nagyja, valamint hazalátogattak azok közül is sokan, akik már nem Borotán élnek, de szívükben ma is borotainak érzik magukat.

– Mi, borotaiak szerencsések vagyunk, mert érezni és látni lehet, hogy az itt élő emberek odafigyelnek egymásra. Próbálnak időt szakítani arra, hogy tudják, a másiknak mi a gondja, baja, hogy odaforduljanak hozzá, és megpróbáljanak neki segíteni – kezdte köszöntőjét Kisné Tóth Renáta polgármester, aki számára megnyugvást és örömöt jelent, hogy például az iskolába igyekvő gyerekek biztonságára is egy egész falu vigyáz.

– Ki az ablak mögül, ki a kerékpárja mellöl, ki pedig a postáról kitekintve kíséri figyelemmel a gyermekeinket, hogy biztosan megérkezzenek az iskolába, vagy figyelik, hogy éppen merre járnak a faluban. Ezért kivételezett helyzetben vannak a borotai gyerekek, ami az itteni közösségnek köszönhető – hangsúlyozta a település vezetője, aki szerint joggal lehetnek hálásak egymásnak és egymásért az itt élő emberek.

Az ünnepség résztvevőit Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte, aki a személyes kötődése emlékei mellett beszélt arról is, hogy Borota milyen sokat fejlődött az elmúlt évek alatt, és méltatta az itt élők közösségi erejét, azt a tenni akarást, ami az elmúlt években előbbre vitte a települést.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos. Fotó: Pozsgai Ákos

Elismeréseket is átadtak az ünnepségen

Borota történetében is mindig voltak olyanok, akik valamilyen módon kiemelkedően járultak hozzá a település fejlődéséhez, idén is díjazták azokat, akik tevékenységükkel segítik a falut.

– Kohl Mihályné régóta meghatározó szerepet tölt be a község életében. 1980-tól a helyi óvodában óvónőként gondoskodott a gyerekekről évtizedeken keresztül, majd 2006-tól az idősek nappali otthonában folytatta gondozó tevékenységét, ahol az idősek ellátása mellett rendszeresen szervezett nekik, velük együtt, különböző foglalkozásokat. 2011-től a Borotai Kulturális Egyesület elnöke is volt tíz éven át. Jelenlétével és tenni akarásával erősítette a borotai kulturális élet fellendülését. Vezetése alatt vált hagyománnyá az évente megrendezett kézműves tábor, ahol minden résztvevő gyermek találhatott magának olyan elfoglaltságot, amiben örömét leli – hangoztatta Kisné Tóth Renáta polgármester, aki Kohl Mihályné munkáját Borotáért emlékplakettel köszönte meg az önkormányzat nevében.

Katona Szonja már nem Borotán él, de a faluban több alkotása is emlékezteti a helyieket rá, valamint családi gyökerei és emlékei is a településhez kötik. Ő volt a falunap másik díjazottja, aki gyermekkora óta a szobrászatról álmodott és sokáig kereste azt az anyagot, amely legjobban inspirálja.

– Éveken át kerámiából, pórusbetonból és gipszből készített szobrokat, 23 évesen kezdett el a fő alapanyaggal, a fával komolyabban foglalkozni. Fából készült alkotásainak egyikét 2011-ben adta át Borota számára, amely a helyi művelődési házban van kiállítva, azóta pedig újabb alkotássokkal ajándékozta meg a falut. A templom védőszentjét ábrázoló Szent Lukács-szoborral, a háborús emlékmű tetején elhelyezett turulmadárral, valamint Borota büszkélkedhet a környék legszebb betlehemével, melyet szintén ő készített a település számára. 2018-ban az Erdő szobrásza díjat is elnyerte – méltatta az alkotóművészt Kisné Tóth Renáta, aki Borotáért emlékplakettet adott Katona Szonjának, aki most sem érkezett üres kézzel, a Kicsi Vagyok Én Napköziotthonos Óvoda részére faragott fából egy címeres táblát, amit a kitüntetése átvétele után adott át az óvoda vezetőinek.

A falunapi ünnepségen köszöntötték a többszörös véradókat is, valamint átadták a Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságon elért második helyezésért járó érmeket a helyi focicsapat játékosainak.

A további programok keretében a helyi óvodások és általános iskolások, valamint a Halas Concert Band szórakoztatta a közönséget. A nap további részében főzőverseny, vadászkutya-bemutató, szabadidős sportprogramok, táncdal- és retrófesztivál, este pedig a Kozmix együttes koncertje várta az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában