Egyesület

2022.06.06. 19:29

Segítséget nyújtott a tázlári fiataloknak a faluvezetés

Közösségerősítő a tázlári klub „Mit tud kezdeni magával egy fiatal egy faluban a munka vagy az iskola után?” kezdeményezése. A kérdés régóta nyomasztotta a tázláriakat, amikor is éppen két éve megalakították a Tázlári Fiatalokért Egyesületet, amelynek vezetője Tóth Csaba.

Barta Zsolt

Tóth Csaba, a Tázlári Fiatalokért Egyesület vezetője Fotó: Barta Zsolt

A pörgős közösségi ember a hétvégi gulyásfesztiválon a kisbíró szerepét vállalta fel. Néhány éve egy alkalommal a fiatalok a kívánságokat összeírták, és az önkormányzathoz eljuttatták. A faluvezetés pedig segített. A művelődési házban az önkormányzat támogatásával alakítottak ki egy klubszobát, amely a közel negyvenfős csapat találkozóhelye. Közülük egy időben általában 10–20 fiatal gyűlik össze. 

Hétvégeken gyűlnek össze, hogy közösen töltsék el az időt. Az egyesület a település rendezvényeinek a szervezésében segít, ha kell. 

Tóth Csaba elmondta, hogy egy NEA-pályázat keretében 1,2 millió forintot nyertek, ebből vásároltak játékokat, a gulyásfesztiváli és a juniálison történő megjelenést is ebből finanszírozzák. Fogadják az erdélyi testvértelepülésről érkező delegáció fiataljait, szállást, étkezést biztosítanak. Idén pedig második alkalommal rendezik meg a Tanyafeszt rendezvényt, ahol tavaly 50-en voltak, de az idén már 100 emberre számítanak augusztusban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában