Beruházás

2022.02.06. 16:38

Pályázati forrásból bővülhet a vadkerti piac

A legutóbbi önkormányzati ülésen a piacbővítés mellett szó esett a vasútberuházásról és a településvezetők bérezéséről is.

Barta Zsolt

Fotó: Illsuztráció/shutterstock.com

Fotós: Shutterstock

Miért nem nyílt meg a vadkerti Perla üzletházban a német kiskereskedelmi lánc? Úgy volt, hogy karácsony előtt lehet már ott vásárolni. Egyebek mellett ez is szóba került a legutóbbi vadkerti önkormányzati ülésen. Temerini Ferenc polgármester a kérdésre azt válaszolta, hogy nem a város vezetésétől függ a nyitás. Tavasszal kezdődik az ingatlanon belül a szupermarket kialakítása. 

Szó esett arról is, hogy megkezdődtek a vasútberuházás munkálatai. Ennek következtében a vágányzár alatt a személyi közlekedést a buszok veszik át. Felszállni csak a buszmegállóban lehet, a vasút­állomásra ezért senki se menjen. Soltvadkertről kétóránként indulnak buszok Budapestre, az út 2,5 óra. 

Szó esett a piacbővítésről is. A polgármester bejelentette, hogy a vadkerti piac fedett részét tovább bővítik egy pályázat segítségével, illetve parkolókat is kialakítanak. Zsikla Győző képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy jó néhány, főleg szőlősgazda a szőlőtelepítések során 3–5 méterrel megnyújtotta a termősorok hosszát, az önkormányzati utak rovására.

Azt kérte, hogy ebben lépjen az önkormányzat. Előbb szólítsák fel a jogtalan földfelhasználókat az eredeti állapot visszaállítására. 

Ha nem megy, akkor földmérők mérjék ki a parcellák valódi nagyságát, és ez alapján bírják rá a gazdákat a területek csökkentésére, a költségeket pedig a túlhasználók fizessék meg. 

Meggyes Attila képviselő a polgármester és az alpolgármester tavalyi kéthavi jutalmának a kifizetését sérelmezte, akik 847 ezer 358 forintot kaptak kézhez. Temerini Ferenc megemlítette, hogy a 2020-as és a 2021-es év egy-egy havi jutalmának az összevonása történt meg. Emellett pluszfelelőssége volt a polgármesternek azzal, hogy a pandémia miatt sokszor a testület helyett kellett eljárnia. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában