Felelevenítik az elfeledett maszkajárás szokását Baján

N. Kovács Zita elmondta: míg a mohácsi busójárás hagyománya közismert, a bajai farsangi alakoskodó népszokásról sajnos csak kevesen tudnak, pedig a 20. század elején még népszerű felvonulásokat rendeztek, „hangos volt Baja városa a maszkáktól”. Kiemelte: a hagyománynak megfelelően most is lovas kocsin hozzák majd a bajai főtérre a zenészeket. A lovas kocsik két irányból érkeznek és vezetik a térre a beöltözött maszkák és bunyevác népviseletes fiatalok menetét. Régen, a mohácsi busójáráshoz hasonlóan, Baján is családi együttesek léptek fel, most a bajai és környékbeli bunyevácok lakta települések néptánccsoportjainak lelkes fiatal tagjai öltöznek be a hagyományos jelmezekbe – sorolta.

A múzeumigazgató emlékeztetett: a négy legjellegzetesebb figura a medve (medo) és a medvetáncoltató (a bosnyák), a didák és a botos. A medve hosszú subát viselt bunda gyanánt, fülét a fejére húzott zsák vagy zabos tarisznya két csücskének elkötésével alakították ki. A medvéket láncon vezette egy-egy turbános, arcát kipirosító, öv gyanánt fehér törölközőt (peskir), szoknyaszerű piros kötényt (pregaca) és csizmát viselő férfi, aki az egykori Osztrák–Magyar Monarchiába járó bosnyák medvetáncoltatókat idézte fel keleties külsejével.

Kovács Antal bajai tanár 1903-ban a Néprajzi Értesítőben megjelent, képekkel gazdagon illusztrált cikke szerint az eredeti figurák alakjába a bunyevácok öltöztek be, de már akkor a városi polgárság is jelmezt öltött, leggyakrabban vándorcigánynak, fehér és fekete ruhás boszorkánynak, de akár használati tárgyaknak is beöltöztek, és gyakori volt a nemi szerepcsere. Mind a medve, mind a didák a telet, a sötét erőket jelképezi, a medvék befejezésül a földre vetették magukat és mozdulatlanná dermedtek, mintegy a tél halálát ábrázolva. Végül a didákokat a botosok és a fia­talság elkergette, majd a zenekar újra rázendített, és folytatódott még órákig a tánc, a veliko kolo.