galériával

2021.11.17. 11:30

Átadták az új, nagy méretű műfüves pályát Sükösdön

A közelmúltban felújított műfüves futballpálya ünnepélyes átadását tartották meg a napokban. A beruházás 200 millió forint támogatásból valósult meg.

Márton Anna

Az átadáson részt vett Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselje, Losonczy László, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója, Sós Gergely alpolgármester és a helyi képviselő-testület.

A rendezvényen a Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános Iskola tanulói a hideg idő ellenére pár perces tornát rendeztek. A köszöntőbeszédek után pedig átvágták a nemzeti színű szalagot.

– Igazi futballidő van, szokták mondani – kezdte köszöntőjét a szeles időben Zsigó Róbert. – A futball az a sportág, amely a legtöbb gyereket és a legtöbb embert megmozgat, legyen az szurkoló, sportoló. Éppen ezért fontos, hogy azok, akik ezt a sportot űzik, megfelelő körülmények között tudják ezt megtenni. Többször volt alkalmam elmondani, Sükösdön is, hogy a kormány egyik legfontosabb célja az volt az elmúlt esztendőkben, hogy a vidéki településeket fejlesszük. Tesszük ezt azért, hogy azok, akik ezeken a településeken élnek, ők is megfelelő körülmények között tudják igénybe venni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az önkormányzat, az állam biztosít. Nem véletlen, hogy olyan fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, mint amilyen a művelődési ház és a községháza felújítása. Elkezdődött a lakodalmas ház felújítása, az orvosi rendelőt is rendbe tudtuk hozni. A kétszáz éves templomot is felújítottuk, két hete adtuk át.

Olyan fejlesztéseket valósítottunk meg, amik azt célozzák, hogy Sükösdön is jobb legyen élni. Most pedig itt vagyunk és átadjuk a nagy műfüves pályát, ami 200 millió forintos beruházás

– hangzott el Zsigó Róbert köszöntőjében.

Sós Gergely alpolgármester beszédében kiemelte: hisznek abban, hogy a sportba beinvesztált pénz megtérül az egészségesebb életben.

– Nagy öröm olyan összejövetelen részt venni, amelynek apropója a gyarapodás. Jelen esetben örömünkre szolgál az is, hogy nemcsak a sportkör gyarapodott ezzel a beruházással, hanem Sükösd minden polgára – mondta Sós Gergely. – Amatőr sportolóként nem volt tapasztalatom, hogy működik ez a műfű, hallottam róla ilyet is, olyat is. Kicsit kétkedve fogadtam, hogy miként fogunk ezen mi, amatőrök játszani. De nagyon gyorsan megszoktuk, megszerettük, és valóban színvonalas, jó játékteret kaptunk.

Fotó: Márton Anna

Losonczy Lászlótól megtudtuk, hogy a megyében csak 4-5 ilyen nagy méretű műfüves futballpálya van, ráadásul az is ritkaságnak számít, hogy egy ilyen kis település két megvilágított pályával büszkélkedhet.

– A megyei igazgatóságnak érdeke, hogy a megyében működő sportlétesítmények megújuljanak, a felújításokat és az új pályák építését támogatjuk. Örülök, hogy ez Sükösdön elkészült. Ritka az ilyen létesítmény egy kis településen, hogy mind a két pálya világítással rendelkezik. A megyében négy-öt település rendelkezik ilyen ragyogó műfüves pályával. Azt kívánom, hogy a helyi lakosok, gyerekek, aktív labdarúgók, öreg fiúk, minél többet használják ezt a létesítményt – zárta köszöntőjét Losonczy László.

– Szeretnék köszöntet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy megvalósuljon ez a beruházás – mondta Halász István, a Sükösdi Sportkör elnöke. – Mikor először szólt Tamás Márta polgármester, hogy van lehetőség pályázni, akkor még nem volt szó nagy méretű műfüves pályáról, ez csak egy álom volt a részünkről.

Ahogy számítottunk rá, első körben elutasították, kérdéseket tettek fel, de addig mentünk előre, amíg sikerült célt érni.

– Ebben külön köszönet Losonczy László igazgató úrnak, a Belügyminisztérium és az MLSZ munkatársainak, hogy támogatták végül is az elképzeléseinket és hozzájárultak ahhoz, hogy nagy méretű pályánk legyen. Igyekszünk kihasználni, élvezni.

A futballpályát gálamérkőzéssel avatták fel, Sükösdre látogatott a Kecskemét NB II.-es csapata.

– Mikor felvetődött az ötlet, hogy legyen egy hivatalos átadója a pályának, akkor gondoltunk a gálamérkőzésre. Kerestünk csapatokat, hogy kivel lehetne mérkőzést játszani. Szerettünk volna minél jobb csapatot találni, így esett a kecskeméti NB II.-es csapatra a választásunk. Megkerestük őket, és nagyon nagy szeretettel, szívesen fogadták a meghívást az első szóra, amit nagyon köszönök ezúton is nekik. Játszunk egy jó gálamérkőzést, utána vacsorázunk közösen, beszélgetünk – mondta Zsók József, a sükösdi csapat kapitánya.

A barátságos mérkőzés a vendégek 10–0-s sikerével ért véget.

Ezek is érdekelhetik