Az El Caminoval ismerkedtek a kecskeméti népkonyhára járó szegények

El Camino de Santiago – Zarándoklat képekben és gondolatokban című fotókiállítás hétfőn nyílt meg, A rendezvényen Lévai Jánosné tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a magyar zarándokútvonalakra hívta fel a figyelmet. Kiemelte: sokan azért indulnak útnak, mert van kiért, miért imádkozni. Komoly lelkierőt igényel az elindulás, hiszen több száz kilométer megtételekor időjárási viszontagságokkal is számolni kell. Az El Caminot követően ugyanakkor véglegesen megváltozik a zarándok személyisége. Akik pedig megmaradnak a keresztény értékek mellett, minden nehézség, tragédia ellenére Isten áldása kíséri egész életüket – jegyezte meg.

A kiállításon látható fotókat Polner Tamás készítette, aki élete során már többször megjárta az El Caminot. Nővére, Bekőné Polner Katalin, a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetének erdészeti igazgatója. Kezdeményezésére a tárlatot a Juniperusba látogatók a nyáron már láthatták, most azonban lehetőséget adtak a wojtylás sorsközösségnek is, hogy megtekintsék. A megnyitóra elkísérte Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója is.

A kiállításhoz, a témához kapcsolódóan Sinkó András, a Poliext Kft. kereskedelmi igazgatója tartott előadást, aki maga is aktív zarándok, mindmáig háromszor járta végig az El Caminot.

– Amikor gyalogosan eljut valaki Santiago de Compostelába, a Szent Jakab-katedrális elé, szem nem marad szárazon. Azonban a hangsúly mégsem a megérkezésen, hanem az úton van. Jómagam Isten iránti hálám jeléül indultam el. A kezdeti napok rendkívül megterhelőek. Az első 300 kilométer fizikailag merít ki, a második 300 kilométer a monotonitásról szól, ezekkel szemben a harmadik 300 kilométernél már a lélek megvilágosodása jut főszerephez. Amiért megyek, arra nem biztos, hogy választ kapok, de egy biztos: nem ugyanolyan emberként térek haza, mint amilyen előtte voltam – fogalmazott Sinkó András, aki az életre szóló tanulságokat is összegezte.

– Pályafutásunk során küzdünk a minél nagyobb anyagi jólétért, miközben elfelejtünk élni. A zarándoklat során végérvényesen kiderül, a kevés is bőven elég. Az ima és a hálaadás pedig mindenkor meghozza gyümölcsét. A test mindig annyit bír el, amennyit a lélek parancsol neki. Nincs annál kellemesebb érzés, mint rájönni: sokkal jobb adni, mint kapni. És soha nem az a fontos, mekkora az ember háza, hanem hogy mekkora boldogság lakozik benne.