programajánló

2021.09.02. 16:09

Kezdődik a szüreti mulatság Kiskőrösön

Pénteken kezdődik Kiskőrösön a II. Szüreti Mulatság. Péntek este 18.30-tól Tájak és hangulatok címmel nyílik kiállítás a Pátria emeleti galériában. Este nyolckor koccintással egybekötve mutatják be a Kiskőrös története című filmet a főtéren. Ezt követően utcabál kezdődik Kothencz Lajossal és Markó Nanival, közben látogatható lesz már a borutca is.

Barta Zsolt

Szombaton 13 órától lesz a Kiskőrös ízei főzőverseny eredményhirdetése a Pozsonyi utcában. Délután háromkor kezdődik a Szüreti Fesztivál megnyitója, amelynek keretében átadják a Bács-Kiskun Megye Bora és a Bács-Kiskun Megye Pálinkája okleveleit, illetve a Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért díját. Délután négykor lesz a Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend borlovagavatása a nagyszínpadon. Ezután, fél ötkor kezdődik a Stand Up Comedy Humortársulat előadása a nagyszínpadon, Vidám mindennapjaink címmel. 17 órakor az Ágnes Galéria bemutatja Bódi Liza betonszobrait és Breczkó Péter tűzzománcképeit a művelődési központban. Kollányi Zsuzsi koncertje 18 órakor kezdődik a nagyszínpadon, melyet két órával később az Időgép zenekar koncertje követ. Este 10 órakor Paddy and the Rats-koncert lesz a nagyszínpadon.

Másnap, vasárnap délelőtt tíztől a Hahó együttes gyerekkoncertje lesz látható a nagyszínpadon, melyet egy órával később a főtéri mazsorettparádé követ. Délben Jó ebédhez szól a nóta címmel Kothencz Lajos énekes lép fel a nagyszínpadon, majd egy órától kezdődik a Muzsika Tv népszerű házigazdája és háziasszonya, Didi és Gabriella mulatós műsora a nagyszínpadon. Délután kettő órakor folklórgála a nagyszínpadon, este hat órakor pedig Cseszák Zsombor és barátainak népzenei koncertje, amelyet 19.30-tól a Szürkeverebek Jazz Band koncertje követ. Végül Feren­czi György és a Rackajam fellépésével fejeződik be a programsorozat a nagyszínpadon.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában