galériával

2021.09.05. 12:10

A régi idők véradásait idézték meg sörrel és virslivel Kecskeméten

Idén tizenkét városban várták-várják az önkéntes donorokat a hagyományos Retro véradáson. Megnéztük, milyen volt a forgalom szombaton Kecskeméten, a területi vérellátóban.

Hraskó István

Tizenharmadik alkalommal rendezi meg idén az Országos Vérellátó Szolgálat a Retro véradást, immár tizenkét városban. Az évről-évre egyre népszerűbb eseménnyel kívánják felhívni a figyelmet a véradás fontosságára.

Sörrel és virslivel várták a véradókat.
Fotó: Bús Csaba

A Kecskeméti Területi Vérellátóban ez már nem újdonság, hosszú évek óta augusztus végén szerveztek hasonló alkalmat, most viszont csatlakoztak az országos akcióhoz, és ők is szeptember első szombatjára időzítették a Retro véradást.

– Ilyenkor igyekszünk kicsit megidézni a régi idők hangulatát, amikor a véradóknak nem kellett sietniük a vér levétele után, hanem a megterített asztalnál, sör és virsli mellett tudtak kicsit beszélgetni – mondta el portálunknak dr. Gyulai Ildikó, a Kecskeméti Területi Vérellátó vezető főorvosa.

Úgy tűnik, sokan vágytak egy kis nosztalgiázásra, mert igen sokan, 54-en jelentkeztek donornak és 49-en adhattak is vért. Dr. Gyulai Ildikó elárulta, előzetesen körülbelül 40 főre számítottak, úgyhogy minden várakozásukat felülmúlta a részvétel. A véradók nem mehettek haza üres kézzel, a sör és a virsli mellé sok apró ajándékot kaptak: instant tésztás levest, rostos üdítőt, péksüteményt, koncert-és mozibelépőt, vásárlási-és fagyi kupont, egyszer használatos esőkabátot és még piperetáskát is. Sőt, a vérellátó előtt megnézhették a Hírös Veteránjármű Egyesület tagjainak autóit, és ha szerettek volna egy kis retró-utazást is, a tulajdonosok egy körre bárkit szívesen elvittek.

A főorvostól megtudtuk, a koronavírus-járvány miatt sajnos a korábbi évekhez képest kevesebb a donoruk, de tavalyhoz képest nincs csökkenés, sőt inkább minimális emelkedés tapasztalható: 2020-ban augusztus végéig 10055 alkalommal jelentkeztek náluk véradásra (ebben benne van, ha valaki többször), idén az év első nyolc hónapjában 10135 ez a szám. A nyár mindig kritikusabb a szabadságok és nyaralások miatt, de mint dr. Gyulai Ildikó hangsúlyozta: az akut betegellátás vérhiány miatt nem akadozik, a sürgősségi vérigényeket mindig ki tudják elégíteni. Ha esetleg valamilyen speciális vérkészítményre vagy tervezett műtéthez több vérre van szükség, akkor fordulhat elő egy-két nap halasztás.

Ezek is érdekelhetik