Érsekhalma

2021.08.08. 06:55

Kulisity Rita bekerült a Nemzeti Vágtára

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Nemzeti Vágta vácdukai elődöntőjét, ahol érsekhalmi siker született. Melisszeusz Madocsa Mokány nevű lován Kulisity Rita nyerte a futamot.

Márton Anna

Az érsekhalmi Kulisity Rita nyerte az előfutamot

Fotó: Bősz Attila

A budapesti Hősök terén rendezendő lovasverseny döntőjébe való bejutást az elővágták biztosítják. Vácdukán a 13 induló négy futamon mérte össze erejét. A döntőbe jutott négy lovas közül az első helyen ért célba Rita, így ő már bejutott a Nemzeti Vágtára, október 2-án és 3-án neki szurkolhatunk.

Kulisity Rita hatéves kora óta lovagol, trénere nem más, mint az érsekhalmi Molnár Gyöngyi egykori vágtagyőztes, aki 2014-ben nyerte meg a magyar hagyományokra épülő lóversenyt. Ő tavaly már trénerként is bizonyított, ugyanis ő volt a felkészítője Ördög Alennek, a 2020-as Nemzeti Vágta győztesének. Az idei felkészülés az érsekhalmi tréningtelepen zajlott, Kulisity Rita elmondása szerint nagyon bíztak abban, hogy sikerülni fognak az előfutamok.

– Úgy érzem, könnyű futamunk volt. Tudtuk, ha nem lesz nagy probléma, akkor megnyerem, mert szerintem mi voltunk a legerősebbek. A döntőben bíztunk abban, hogyha sikerül jól elstartolni és az élre tudunk állni, akkor nem lesz lehetőségük megelőzni bennünket.

Idén az volt a taktikánk, hogy sikerüljön a startunk és tudjunk elmenni vezetni, mert az én lovam szívesebben megy elöl, sokkal jobban halad, mintha hátulról kellene előznie

– részletezte Rita.

Idén már öt lovas trénere Molnár Gyöngyi, aki az érsekhalmi határban saját tréningtelepén oktatja a lovasokat. A lovasok mindegyike már bejutott a Nemzeti Vágta lóversenyre, a tréner szerint mindegyik esélyes lehet a döntőre, ha a szerencse is velük van.

– Van egy alapszisztéma, ami szerint tréningezem a csapatokat, amit én a mesteremtől, Német Ildikótól tanultam, engem évekkel ezelőtt ő készített fel a vágtára. Most az ő módszereit alkalmazom. Mindegyik csapatnak hasonló esélye van. Nekem nagyon tetszenek, ahogy mozognak, a párosok is nagyon jók.

A döntő esélye mindegyik lovasban és lóban benne van, az összes többi mind a szerencsén fog múlni

– mondta Molnár Gyöngyi tréner, egykori Nemzeti Vágta-bajnok.

Az érsekhalmi Kulisity Rita nyerte az előfutamot
Fotó: Bősz Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában